Hirdetés

Megszünteti elektromosroller-megosztó szolgáltatását a bánsági nagyváros közlekedési vállalata

roller

Nem éri meg fenntartani a rollereket

Fotó: Facebook/STPT – RATT

Alacsony kihasználtság miatt megszünteti az elektromosroller-megosztó szolgáltatást a temesvári tömegközlekedési vállalat (STPT – RATT), így bevonja a kis kétkerekű járműveket a közterületekről. A vállalat a rollerek helyett a hagyományos tömegközlekedési eszközök mellett alternatívaként a kerékpármegosztó rendszert és a Begán közlekedő vaporettókat ajánlja az utasok figyelmébe.

Pataky Lehel Zsolt

2025. március 19., 14:552025. március 19., 14:55

Havonta mindössze 350, egy év alatt pedig csak 1060 felhasználójuk volt az elektromos rollereknek, ez pedig nem indokolja a szolgáltatás fenntartását – jelentette be kedden a közösségi oldalán a temesvári közlekedési vállalat.

Az alacsony kihasználtság mellett a magas üzemeltetési költségekkel magyarázta a TroTM rendszer felszámolását a cég. Mint közölték,

Hirdetés

évente 958 ezer lej tettek ki a karbantartási, a javítási és a bérköltségek,

ami túl sok, ahhoz képest, hogy milyen kevesen használták a járműveket.

Roller helyet kerékpár és vaporetto

Azok, akik a hagyományos tömegközlekedési eszközök – autóbusz, trolibusz, villamos – mellett alternatív közösségi járműveket szeretnének használni, a STPT – RATT ajánlása szerint igénybe vehetik a VeloTM elnevezésű kerékpármegosztó rendszert.

roller Galéria

Roller helyett kerékpárt kínál a közlekedési vállalat

Fotó: Facebook/STPT – RATT

Temesváron 500 bicikli áll az utazóközönség rendelkezésére,

összesen 34 tárolóból vihetők el, illetve hagyhatók ott, ezek városszerte a busz- és villamosmegállók közelében, illetve a Bega-csatorna mentén 9 vaporetto-kikötőben találhatók.

A vaporettókat szintén a tömegközlekedési vállalat működteti, és tavasztól késő őszig menetrend szerint közlekednek a motoros kishajók a Begán.

roller Galéria

A vaporettók a temesvári tömegközlekedés kuriózumai

Fotó: Facebook/STPT – RATT

korábban írtuk

Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros
Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros

A brassói városháza arra kényszerítette a bérelhető elektromos rollerek üzemeltetőit, az Ubert és a Boltot, távolítsák el ezeket a járműveket a település utcáiról, miután ezt a szolgáltatást meghatározatlan időre felfüggesztették – írta a helyi sajtó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Hirdetés
Hirdetés