Romániában 2025 decembere óta bizonyos elektromos rollerekre kötelező a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA), ennek ellenére eddig mindössze 2500 ilyen biztosítást kötöttek.
Életét vesztette kedden egy elektromos rollerrel közlekedő 14 éves fiú, miután elütötte egy személyautó a 19E jelzésű országúton, a Bihar megyei Vámosláz község területén – közölte a Bihar megyei rendőrség.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
Kigyulladt és jelentős anyagi károkkal járó tüzet okozott egy elektromos roller, amelyet éjszakára a töltőn hagytak.
Kolozsvár az országban elsőként vezet be átfogó szabályozást a bérelhető rollerekre, hogy nagyobb legyen a biztonság az utcákon, kiszámíthatóbb legyen a rollerezés – közölte Oláh Emese, a kincses város alpolgármestere.
Három közlekedési szabályt is megszeghetett, ezért 2430 lejre bírságolták Ilan Laufer volt minisztert, aki kedden szenvedett rollerbalesetet Bukarestben úgy, hogy két gyereke is vele volt az elektromos közlekedési eszközön.
Balesetben volt érintett kedden Ilan Laufer üzleti környezetért felelős volt miniszter és két gyermeke – értesült az Agerpres hírügynökség hivatalos forrásokból.
Hétvégétől büntethetik egyes elektromos rollerek és kerékpárok tulajdonosait, ha úgy közlekednek velük, hogy nem kötöttek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) az új előírások szerint.
A közelmúltban elfogadott új, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (RCA) szóló törvény Hivatalos Közlönyben való megjelenése után becslések szerint 7500 és 30 000 közötti elektromos rollerre válhat szükségessé biztosítást kötni.
Két tucat kerékpárt és elektromos rollert koboztak el az Arad megyei határrendészek, miután a fuvarozók nem tudták igazolni az áru eredetét. A hagyományos és elektromos kétkerekű járművek összértéke mintegy 172 ezer lej.
Orgazdaság miatt büntetőeljárást kezdeményeztek az Arad megyei határrendészek egy férfi ellen, akik majdnem százezer euró értékben akart behozni az országba elektromos kerékpárokat és rollereket.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb/RCA) az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.
Elutasította a szenátusban tavaly megszavazott módosító indítványokat, és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) szabályozó törvénytervezet kormány által beterjesztett változatát fogadta el kedden a képviselőház költségvetési bizottsága.
Egy a közlekedési rendszabályokat módosító törvénytervezet értelmében speciális jogosítvány megszerzéséhez kötnék az elektromos rollerek és kerékpárok használatát a jövőben – hasonlóan a robogók használatához.
Meghalt a nagyszebeni kórházban az az 58 éves férfi, aki Medgyesen elesett egy elektromos rollerrel és súlyosan megsérült.
Meghalt a nagyszebeni kórházban az a 13 éves fiú, aki a hónap elején elesett egy elektromos rollerrel és súlyosan megsérült.
Közös európai rendőrségi akció keretében szeptember 16–22. között az egyenruhások országszerte ellenőrzik a kerékpáron és elektromos rolleren közlekedőket, valamint a gyalogosokat.
Piatra-Neamț város polgármestere, Adrian Niță kedden bejelentette, hogy elrendelte az elektromos rollerek közterületen való elhelyezésére vonatkozó engedély visszavonását, miután egy 15 éves tinédzser tragikus körülmények között életét vesztette.