
Fotó: Facebook/Emil Boc
Elfogadta Kolozsvár önkormányzata hétfői ülésén a város 2020-as évi költségvetését. A kincses város idei általános büdzséje 1,68 milliárd lej. A működésre szánt költségvetés 1 milliárd lej, fejlesztésre pedig 683 millió lej jut idén – tájékoztatta szerkesztőségünket Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
2020. február 18., 11:242020. február 18., 11:24
2020. február 18., 11:252020. február 18., 11:25
Tavaly egyébként több mint 1,5 milliárd lejből gazdálkodott Kolozsvár, amelyből mintegy 650 millió lej jutott fejlesztésekre.
Ugyanakkor kiemelten kezelik az utcák, közterek felújítását, parkolóházak építését, parkok, szabadidős helyszínek kialakítását, illetve rendbe tételét, az oktatás támogatását és az energiahatékonyság növelését.
A kolozsvári önkormányzat folytatja a tavaly is zajló, diákokat, nyugdíjasokat támogató, illetve egyéb oktatási és szociális programjainak lebonyolítását. Idén is pályázatokat írnak ki kulturális, ifjúsági, szociális illetve sporttevékenységeket folytató civil szervezetek számára, ugyanakkor nem maradnak el az új munkahelyek létrehozását célzó intézkedések sem. Idén kivitelezik a Részvételi költségvetés nevű kiírás nyertes pályázatait, és folytatják a polgármesteri hivatal munkájának digitalizálását.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
szóljon hozzá!