2011. január 18., 08:502011. január 18., 08:50
Elmondta, tavaly tavasszal a Kovászna megyei önkormányzat összeállított egy ütemtervet, hogy minden településen feltérképezzék, majd elhárítsák a visszaszolgáltatás akadályait, ezt azonban nem sikerült kivitelezni. Ion Cosneanu főerdész sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján beszámolt róla, hogy tavaly öszszesen 3200 hektár erdőt tudtak viszszaszolgáltatni jogos tulajdonosaiknak, ami a főerdész szerint sem sok, mégis eredményként könyvelik el.
„Jelenleg azokat a bonyolult visszaigényléseket kell megoldani, amelyeket az elmúlt húsz év alatt nem sikerült, ezért ilyen lassú a folyamat” – magyarázta a főerdész. Megtudtuk, Kovászna megyében még mintegy 4000 hektár erdőt igényelnek vissza. Cosneanu szerint leginkább a mérések miatt késik a procedúra, hiszen erre a célra a törvény nem ír elő pénzalapot, ezért a mérések költségeit a tulajdonosok kell hogy kifizessék.
„Különösen a kitermelésre nem alkalmas, fiatal erdők esetében fordul elő az, hogy az igénylők nem akarják kifizetni a beazonosítást, hiszen a kiadás nem térül meg” – mondta Cosneanu. Bár a törvény előírja, hogy az eredeti helyszínen kell visszaadni az erdőt, gyakran megtörténik, hogy a tulajdonosok nem fogadják el a kimért területet, helyette könnyen megközelíthető, jó minőségű erdőt kérnek. Eddig Kovászna megyében 140 ezer hektár erdő került vissza magántulajdonba, és a teljes terület 20 százaléka, 35 ezer hektár maradt az állam tulajdonában.
Az erdészet elindította a magánterületen levő építményei felértékelését, hogy azokat tudja eladni a terület tulajdonosának. A Kovászna megyei erdőkben 104 turisztikai célra alkalmatlan építmény van – többnyire istállók, menedékhelyek –, ezeket mind eladják, a közel harminc lakható erdészház közül nyolcat hamarosan értékesítenek.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.