Hirdetés

Mégsem Kun Béláé volt a kolozsvári „Kun Béla-villa?”

•  Fotó: Sothebysrealty.ro

Fotó: Sothebysrealty.ro

Nincs bizonyíték arra, hogy Kun Bélának, a Magyar Tanácsköztársaság vezetőjének egykori kolozsvári lakása lett volna az a villa, melyet mintegy másfél millió euróért kínál megvételre a Sotheby’s világhírű aukciós ház – véli Gaal György helytörténész.

Pap Melinda

2021. augusztus 30., 20:272021. augusztus 30., 20:27

Az Európa számos nagyvárosában luxusingatlanokat értékesítő Sotheby's International Realty – mint arról beszámoltunk – hirdetésében azt állítja, hogy a Kolozsvár központjában, a Kismező (Crișan) utcában található villában még politikai pályafutása előtt, kolozsvári évei alatt lakott a kommunista politikus. Azt is hozzáteszik, hogy a köznép ma is Kun Béla-villa néven emlegeti az ingatlant.

Gaal György kolozsvári helytörténész a hirdetés kapcsán az Új Magyar Életrajzi Lexikont idézve lapunknak rámutatott, hogy Kun (1904-ig Kohn) Béla 1904-től joghallgató, közben 1905/6-ban szerkesztő is volt Kolozsvárt, 1906-tól Nagyváradon, 1907-től Budapesten szerkesztő, majd egy fél évig börtönben ült, azután 1908-ban Kolozsvárra ment, ahol a Munkásbiztosító Pénztár titkára volt 1914-ig, amikor behívták katonának.

Hirdetés
Idézet
„Nos egy ilyen ember aligha vesz vagy építtet házat Kolozsvárt. Az 1914-es címjegyzékben rá is bukkantam nevére: Kun Béla, munkás betegbizt. h. igazgatója: Ferenc József út 6. sz”

– jegyzi meg a helytörténész. A Ferenc József út a mai Horea út régi magyar neve. Gaal György arra is felhívja a figyelmet, hogy az utca, melyben a luxusvilla található, 1914-ig a Kismező nevet viselte, akkor gróf Kuun Géza (1839-1905) orientalista nyelvész, az MTA másodelnöke nevét kapta, a román világban Gojdu, 1941-től újra Kuun, 1945-től Crișan az utca neve.

•  Fotó: Sothebysrealty.ro Galéria

Fotó: Sothebysrealty.ro

Idézet
„Ezen az utcán jártak fel a Kismező nevű területrészre és a Kismezői temetőhöz. 1914-ben összesen négy ház volt az egész utcában:

1-7. sz. özv. dr. Veress Lajosné, a 2. sz. Sándor József, az EMKE alapítója, a 9. sz. Bartha Gergelyné tulajdona. A fényképeket nézegetve a kapun a 7. sz. található. Ez megegyezhet az 1943-as 7. számmal, mely akkor együtt a 9. számmal dr. Vass Zoltán (valószínűleg a híres fogorvos, a Zsidó Kórház későbbi igazgatója) tulajdonában volt.

A 3–5. sz. alatt pedig a Lengyel Miklós neve jelenik meg, aki itt működtette a híres Lengyel Szanatóriumot. Ekkor már az utcának ezen az oldalán 37. számig szaporodnak a telkek. Egyik sincs Kun család tulajdonában” – mutat rá a helytörténész, hozzátéve, hogy a tulajdonosok több mint fele izrelita volt, ahogy Kun Béla is zsidó származású volt.

Idézet
„Elnézve a képeket, úgy találom, hogy a kapun kívül semmi sem utal az I. világháború előtti időkre. 1900 szóba sem jöhet.

Sőt, egy földszintes házra húzhattak itt emeletet, valószínűleg újabb időkben. A kapu felől nézve egészen modern épület látszik” – teszi még hozzá a helytörténész, arra utalva, hogy ez is ellentmond a hirdetés állításainak.

A világhírű aukciós ház egyébként nem állítja azt, hogy az ingatlan Kun Béla tulajdona lett volna, csupán azzal népszerűsíti vevői körében a kolozsvári ingatlant, hogy „Erdély szívében” található, és megvásárlója vele a magyar és az egyetemes történelem egy kis darabkáját is megkapja, ugyanis a „hivatásos forradalmár”, Kun Béla is lakott itt.

•  Fotó: Sothebysrealty.ro Galéria

Fotó: Sothebysrealty.ro

Az 1,6 millió euróért megvételre kínált villát ugyanakkor végig Kun Béla-villaként emlegetik.

Az ingatlannak különben nyolc szobája van, amiből hat hálószoba, melyekhez hat fürdőszoba is tartozik. 910 négyzetméteres belvárosi telken található, a háromszintes villa – földszint, emelet és manzárd – összesen 620 négyzetméter.

A Magyar Tanácsköztársaság egykori vezetője egyetemista korában élt Kolozsváron, ahol utána újságíróként is dolgozott. A kommunista politikus – aki hivatalosan Magyarország külügyi népbiztosa, ténylegesen azonban a Magyar Tanácsköztársaság vezetője volt – a Szilágycseh járáshoz tartozó Lele faluban született köztisztviselői zsidó családban, Kohn néven.

Zilahon és a kolozsvári kálvinista középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári egyetem joghallgatója lett.

1904-ben, félbeszakítva tanulmányait, újságíróskodni kezdett Kolozsvárott és Nagyváradon, nevét az iratok szerint 1917-ben magyarosíthatta. Még kolozsvári tanulóévei alatt az őt korrepetáló Ady Endre ismertette meg a budapesti baloldali értelmiségi körökkel.

korábban írtuk

Több mint másfél millió euróért árulják Kun Béla egykori kolozsvári otthonát
Több mint másfél millió euróért árulják Kun Béla egykori kolozsvári otthonát

Nem kis pénzért, 1,6 millió euróért hirdeti a luxusingatlanok adásvételére specializálódott Sotheby's International Realty Kun Bélának, a Magyar Tanácsköztársaság vezetőjének egykori kolozsvári otthonát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés