
Fotó: MTI
2011. június 16., 07:312011. június 16., 07:31
Mint ismeretes, a központot a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert pénzből építették fel – a 2002-ben lezárult pályázat 320 millió forintos összegét egyébként eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte meg az Orbán-kormány, azonban az időközben hatalomra került Medgyessy-kabinet annak az alapítványnak irányította át az összeget, amelynek vezetője a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Kiss Sándor. A pénzből a reformátusok eredetileg Érmindszenten, Ady szülőfalujában hoztak volna létre a költő emlékét megidéző zarándokhelyet, a Mecénás viszont Nagyváradon építtette meg a létesítményt. A tervek szerint szabadidőközpont épült volna a Körös-parton a 320 millióból, termálhotellel és más létesítményekkel, ebből azonban mindmáig csak az Ady-központ vagy Mecénás Terem néven emlegetett konferenciaterem épült fel, a hotel építése hamar abbamaradt. A teremben a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, illetve különböző eseményekre, esküvőkre, születésnapokra adja bérbe azt az alapítvány.
Vádak a gyülekezet ellen
A Hit Gyülekezetének váradi tevékenysége ellen az elmúlt télen emelt szót az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete, amely legutóbbi közleményében a „Hit Gyülekezete titkos bihari szeretőjének” nevezi a helyi RMDSZ-szervezetet. Nagyvárad önkormányzati testülete az év elején leszavazta azt a tervezetet, amelynek alapján a neoprotestáns egyház ingyenes használatra megkapta volna a város elhagyott lovardáját, amelyet az ígéret szerint fel is újítottak volna. A tanács RMDSZ-frakciója támogatta törekvésüket, azóta az EMI többször is utalt a szövetség és a gyülekezet közötti feltételezett összefonódásokra. Szűcs István, a Hit Gyülekezetének nagyváradi lelkésze azonban határozottan elhatárolja önmagát és közösségét mindenféle politikai alakulattól.
Magyarországon már hivatalosan is egyházként jegyzik a Hit Gyülekezetét, és a bejegyeztetés Romániában is folyamatban van, a szükséges két lépcsőfok közül az elsőt már megtették, most már csak két-három évet kell várni, amíg egyház státusba lépnek – ecsetelte a Krónikának a váradi közösség vezetője. Szűcs István elmondta: Bihar megyében mintegy 700 tagja van a pünkösdi karizmatikus gyülekezetnek. Az Ady Endre Kulturális Központban azért kezdtek el már tavaly istentiszteleteket tartani, mert egyre többen voltak, és már nem fértek el az előző bérleményben – a lelkész szerint a társadalmi ellenállásnak az utóbbi időben tapasztalható erősödése is a gyülekezet növekedésének tudható be. A Hit Gyülekezete Magyarországon alakult 1979-ben, Romániában nagyjából a rendszerváltás óta van jelen, bár azok az imacsoportok, amelyekből építkezik, már korábban létrejöttek, de csak titokban működhettek az elnyomó hatalom miatt – tudtuk meg. Nagyvárad mellett Marosvásárhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Erdély egyéb városaiban is vannak közösségeik, több helyen román nyelven is folynak az istentiszteletek.
Mindazonáltal a magyar gyökerű vallási közösség lelkésze azt mondja, számára személyesen is fontos a nemzeti identitás, éppen ezért furcsállja, hogy épp egy magyar szervezet támadja őket. „Krisztus-centrikus egyház vagyunk. Épp pünkösd vívmánya, hogy mindenki az anyanyelvén hallhatja az Igét. A keresztény ember az egységet, a békességet támogatja, nem pedig a magyar–magyar konfliktust” – fogalmazott Szűcs István. A lelkész határozottan kijelentette: a Hit Gyülekezetének semmilyen kapcsolata nincs a politikummal, és nem tetszik neki, hogy valakik pártokkal akarják összemosni közösségüket. Azt is kijelentette, hogy egyes vádakkal ellentétben közösségének nem célja, hogy a történelmi egyházaktól vegye el a híveket. „Ugyanannak a Krisztusnak a nevében próbáljuk megmenteni a bűnösöket” – jelentette ki. Hozzátette: alkalmaikon magyar ajkú nagyváradiak vesznek részt.
„Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” – idézte János evangéliumából Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, amikor a témában megkerestük. Ennek jegyében ő és egyházkerülete is türelmesen viszonyul a fiatal gyülekezethez, hiszen – mint fogalmazott – csak az Úr döntheti el, jó-e vagy rossz, amit cselekszenek. Azt azonban megjegyezte, egyértelműen nem jó, hogy tudomása szerint „az önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadja a történelmi egyházakat”. A püspök egyébként teológiai szempontból közömbösnek tartja, hogy a gyülekezet az Ady-központban tartja alkalmait, de azt kijelentette: ha úgy épült volna meg a központ, ahogyan azt az eredeti pályázatot benyújtó és megnyerő egyházkerület tervezte, akár istentiszteleti helyszínként is funkcionálhatna, így azonban „nem lépi át a polgári kereteket. Van egy kiadó terem és egy szórakozni vágyó közösség, amelyek megtalálták egymást” – összegzett a püspök.
Szerettük volna a Mecénás Alapítvány részéről Szabó Ödön ügyvezető véleményét is kikérni, de ő azt mondta, az EMI vádjaira semmit nem hajlandó reagálni, és munkatársunkat arra is megkérte, ilyen ügyben többet ne hívja. Ezenkívül anynyit mondott, hogy ha az RMDSZ-szel partnerként együttműködő történelmi egyházak részéről ellenvetés érkezik, azt föltétlenül figyelembe veszik majd.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!