2007. augusztus 14., 00:002007. augusztus 14., 00:00
Az egyébként nem működő határátkelőnél az utazók csak a hivatalos dokumentumok – román állampolgároknak útlevél, szerb állampolgároknak érvényes vízum – felmutatásával léphetnek a másik ország területére. A szükséges személyzetet a Temes megyei határrendészet és vámhatóság biztosítja ebben az időszakban.
Miomir Cizmas, Fény polgármestere még az év elején kérvényt nyújtott be az illetékes hatóságokhoz, hogy ideiglenesen megnyithassák a határátkelőt. Kérését azzal indokolta, hogy ezáltal megkönnyítenék a két településen lakók közlekedését az ünnep alkalmával. A fényiek számára az év egyik legjelentősebb eseménye a háromnapos templombúcsú, és ez alkalomból a szervezők szeretnék, ha mind a román, mind a szerb oldalon élők, rokonok, barátok együtt ünnepelhetnének. „Fény testvértelepülése a határ másik oldalán van, ennek ellenére állandóan együttműködünk. Ugyanakkor több szerb család él nálunk, és több román család él Szerbiában is” – mondta a fényi polgármester. A templombúcsú egyben a falu ünnepe is, így három napig tartó mulatságot rendeznek, ahová több előadót hívtak meg Szerbiából is. Szeptemberben szerb részen rendeznek hasonló ünnepséget, amire a szervezők visszavárják román vendéglátójukat. Az ünnepség alkalmával és a karácsonyi ünnepek alatt is megnyitják a határt, így nem kell Zsombolya vagy Temesmór fele nagyobb kitérőt tenniük az utazni vágyóknak.
Demeter Kinga
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.