Hirdetés

Megnyílt a föld Marosújváron

Hatalmas kráter keletkezett a Fehér megyei Marosújváron, amikor beomlott a sóbánya egyik régi tárnája. Mintegy ezerötszáz ember áram, gáz és ivóvíz nélkül maradt, egy bevásárlóközpont egy része összedőlt, több épületet kiürítettek.

Hírösszefoglaló

2010. december 22., 16:332010. december 22., 16:33

A föld egy marosújvári bevásárlóközpont mögötti területen omlott be tegnap reggel, délután a szupermarket egy része összedőlt és estére 1800 négyzetméteresre bővült. A régi sóbánya egyik járata a helyi Salina vállalat egyik magasnyomású szivattyújából származó víz miatt omlott be.

A kráter környékét a hatóságok lezárták, a Fehér megyei városban szünetel az áram-, gáz- és vízellátás is. Személyi sérülés nem történt, de eddig tizenöt embert kellett kitelepíteni. A kráter közelében ugyanis több épület is áll, köztük tömbházak is. A közeli adóhivatal épületét is kiürítették, mivel a falak több helyen megrepedtek, illetve nem használják a közeli üzlet, illetve két orvosi rendelő épületét sem. Az omlás következtében kétszáz méter hosszan megrepedt Marosújvár főutcájának aszfaltburkolata is. Az illetékesek a gépkocsiforgalmat  a szomszédos mellékutcákba terelték.

Ştefan Bardan, Fehér megye prefektusa súlyosnak nevezte a helyzetet, mivel a kráter egyre nagyobb, a keletkező repedések pedig egyre nagyobb területet és egyre több épületet érintenek. Tegnap a helyszínen tartózkodtak a katasztrófaelhárítás, a tűzoltóság, a rendőrség és a csendőrség egységei is, mintegy kétszáz illetékes, de a kormánybiztos szerint a kráter növekedését nem tudják megakadályozni. A megyei sürgősségi helyzetekért felelős bizottság tegnapi ülésén elrendelte, mielőbb készítsenek földtani felmérést a helyszínen, és folyamatosan ellenőrizzék a környéket.

A tízezer lakosú Marosújvár a korábbi sóbánya köré épült. A környékbeli bányákban már a rómaiak érkezése előtt is zajlott sófejtés, ami a 19. század elején indult újra. A Maros vize folyamatosan elöntéssel fenyegette a tárnákat, s ez 1978-ban, emberi hanyagság következtében meg is történt. Ezt követően leállították a kitermelést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés