2010. december 22., 16:332010. december 22., 16:33
A föld egy marosújvári bevásárlóközpont mögötti területen omlott be tegnap reggel, délután a szupermarket egy része összedőlt és estére 1800 négyzetméteresre bővült. A régi sóbánya egyik járata a helyi Salina vállalat egyik magasnyomású szivattyújából származó víz miatt omlott be.
A kráter környékét a hatóságok lezárták, a Fehér megyei városban szünetel az áram-, gáz- és vízellátás is. Személyi sérülés nem történt, de eddig tizenöt embert kellett kitelepíteni. A kráter közelében ugyanis több épület is áll, köztük tömbházak is. A közeli adóhivatal épületét is kiürítették, mivel a falak több helyen megrepedtek, illetve nem használják a közeli üzlet, illetve két orvosi rendelő épületét sem. Az omlás következtében kétszáz méter hosszan megrepedt Marosújvár főutcájának aszfaltburkolata is. Az illetékesek a gépkocsiforgalmat a szomszédos mellékutcákba terelték.
Ştefan Bardan, Fehér megye prefektusa súlyosnak nevezte a helyzetet, mivel a kráter egyre nagyobb, a keletkező repedések pedig egyre nagyobb területet és egyre több épületet érintenek. Tegnap a helyszínen tartózkodtak a katasztrófaelhárítás, a tűzoltóság, a rendőrség és a csendőrség egységei is, mintegy kétszáz illetékes, de a kormánybiztos szerint a kráter növekedését nem tudják megakadályozni. A megyei sürgősségi helyzetekért felelős bizottság tegnapi ülésén elrendelte, mielőbb készítsenek földtani felmérést a helyszínen, és folyamatosan ellenőrizzék a környéket.
A tízezer lakosú Marosújvár a korábbi sóbánya köré épült. A környékbeli bányákban már a rómaiak érkezése előtt is zajlott sófejtés, ami a 19. század elején indult újra. A Maros vize folyamatosan elöntéssel fenyegette a tárnákat, s ez 1978-ban, emberi hanyagság következtében meg is történt. Ezt követően leállították a kitermelést.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.