Hirdetés

Megnyílt a Szent László-örökség út, egyelőre negyvennégy helyszínnel

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg.

MTI

2017. október 13., 20:182017. október 13., 20:18

2017. október 13., 21:372017. október 13., 21:37

Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító RMDSZ elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul.

A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy - a lovagkirály elsőszülött lányán, Szent Piroska bizánci császárné örökségén keresztül - akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket - mondta Kelemen Hunor.

Hirdetés

Az RMDSZ elnöke kifejtette, az örökségút megnyitása csak az első lépés, a következő évekre több tematikus rendezvényt terveznek,

a program segítségével pedig akár műemlékeket és Szent László-freskókat is helyre lehetne állítani.

Azt a legendát kellene éltetni, amely évszázadokon keresztül kulturális, nemzeti és vallási örökségünknek része lett és amitől a 21. században nem szabad eltekinteni - mondta Kelemen Hunor.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat, vallási, tájegységi és hitközösségeit, illetve kultúráját.

Az emlékév során saját magunknak is megfogalmazhatjuk a feladatainkat Európában és azon belül Magyarországon - jelentette ki Navracsics Tibor. Hozzátette: az ezeréves magyar államnak - miként Szent László idejében, úgy mai is - az a dolga, hogy a közép-európai térség békéjét, harmóniáját és prosperitását biztosítsa a gyengék védelmével és az erősek felelősségének érvényesítésével.

Szent László a székelyderzsi erődtemplom freskóján Galéria

Szent László a székelyderzsi erődtemplom freskóján

Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz,

Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a programot ismertetve kifejtette, azok a települések kerülhettek be az örökségútba, ahol például épített vagy természeti örökség található, hozzájuk a Szent Lászlóról szóló mondavilág valamely eleme köthető, valamilyen formában a lovagkirály nevét viselik, illetve követelmény volt, hogy éljenek ott magyar emberek is.

A kezdeményezés keretében interaktív honlap, mobilapplikáció és útvonaltervező készült,

hogy a múlt értékeinek megismerése mellett az erdélyi magyar emberek is megmutathassák értékeiket, legyen szó akár pálinkafőzésről vagy lekvárkészítésről - mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve, a tervek szerint az örökségutat a jövőben a teljes Kárpát-medencére kiterjesztenék.

Szent László legenda a gelencei templom falképein Galéria

Szent László legenda a gelencei templom falképein

Az ünnepség után egy alkalmi kiállítást nyitott meg Navracsics Tibor és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, ezen a szervezők lehetőséget biztosítottak az örökségút honlapjának kipróbálására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
2026. november 01., vasárnap

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel
2026. október 31., szombat

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét

Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét
Hirdetés
Hirdetés