2011. június 01., 08:462011. június 01., 08:46
„Városi seregszemle szerepét tölti be az egyhetes rendezvénysorozat” – fogalmazott az elöljáró, aki azt szeretné, ha a Szalontai Napok minden egyes lakosban megerősítenék az összetartozás érzését, a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig. Szombaton lábteniszbajnoksággal indult, és tegnap a már hagyományos Regionális Simonyi Napokkal folytatódott a bihari város ünnepe. Este az Arad megyei Simonyifalva csapatával vívtak kispályás futballmérkőzést Nagyszalonta vezetői. A mai napot a gyermeknapnak szentelik: reggel a berettyóújfalui fúvószenekar vezetésével tartanak felvonulást a főtéren, később legóverseny lesz a Magyar Házban. Közben a szalontai tűzoltók is bemutatkoznak, és egész nap sportversenyek várják az érdeklődőket, egyebek közt sor kerül a szalontai triatlonra is.
Holnap, áldozócsütörtökön díszülést tart a helyi önkormányzat, majd megkoszorúzzák Bocskai István szobrát a városalapítás 405. évfordulója alkalmából. Este kerül sor arra a momentumra, amelyet Török László a legfontosabbként emelt ki a városnapi programok közül: ünnepélyesen átadják a Csonka torony mellett álló, frissen felújított Arany-palotát, amely a remények szerint a város egyik legfőbb turisztikai vonzereje lesz. A jövőre százéves épület igen elhanyagolt állapotban volt, évek alatt sikerült helyreállítani: kiállítóterem is helyet kapott benne, amelyben az avatóünnepségen Uzonyi Ferenc hajdúböszörményi születésű, debreceni képzőművész tárlatát nyitják majd meg. Pénteken kerül sor a főleg fiatalokat megszólító Arany-fesztiválra, amelyet Debrecennel közösen szervez a város. Szombaton és vasárnap változatos programokkal – gulyásfőző versennyel, repülőmodellező versennyel, sakkversennyel, illetve koncertekkel várja haza szülötteit Nagyszalonta.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!