Hirdetés

Megnevezték a depóból „megszökött” villamos okozta baleset felelőseit

villamos

Egy megállóban ütközött össze a két villamos

Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Két villamosvezető és két diszpécser felelősségét vizsgálják annak a villamosnak az ügyében, amely egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg vezető nélkül Aradon. A „fantomjárat” végül összeütközött egy autóval és egy másik villamossal, a baleset következtében pedig hét ember került kórházba.

Pataky Lehel Zsolt

2025. november 24., 20:192025. november 24., 20:19

A belső vizsgálat előzetes jelentése szerint négy alkalmazott felelős azokért a „manőverekért”, amelyek során a villamos önállóan elindult a depóból, áthaladt a város egyik legforgalmasabb kereszteződésén, az UTA téri körforgalomban, majd több száz métert haladt a szintén zsúfolt Aurel Vlaicu (Pécskai) úton.

„A villamos pantográffal volt felszerelve (csuklókaros áramszedő – szerk. megj.), de olyan szakaszon állt, ahol nem volt feszültség a vezetékben, ezért egy másik kocsival tolták át az áram alatt lévő részre.

Amikor a jármű újra áramot kapott, önállóan elindult.

A belső vizsgálat két villamosvezetőt és két diszpécsert érint, akik részt vettek a manőverekben” – közölte hétfőn Claudiu Godja, a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) igazgatója az Agerpres hírügynökséggel.

Az igazgató hozzátette: a négy érintett alkalmazott továbbra is a helyén marad a rendőrségi vizsgálat lezárásáig. A hatóságok gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt nyomoznak.

Hirdetés

A „szökevény” villamost leselejtezik

A károk kapcsán a CTP vezetője közölte: a „megszökött” villamost az 1960-as években gyártották, javítása nem kifizetődő. Az új Imperio Civitas típusú villamost viszont, amelynek hátulról nekiment a régi szerelvény, az aradi villamosgyárban kijavítják, és várhatóan a jövő év elején ismét forgalomba helyezik.

A munkálatok költségeit még nem állapították meg, de a CTP vezetősége reméli, hogy nem haladják meg a 10 ezer eurót.

Az október 22-én történt baleset következtében hét ember, köztük egy kiskorú került kórházba.

korábban írtuk

Elszabadult villamos okozott balesetet a forgalmas sugárúton
Elszabadult villamos okozott balesetet a forgalmas sugárúton

Hét személyt szállítottak kórházba annak az aradi balesetnek a nyomán, amelyben két villamos és egy személygépkocsi volt érintett. Az egyik szerelvény vezető nélkül indult el a villamosremízből, és mintegy 500 métert tett meg az ütközésig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés