2011. július 01., 10:352011. július 01., 10:35
Az ingatlanokért a megyei és a helyi önkormányzat összesen 300 ezer eurót fizet. Az összeg egyenlően oszlik a két vásárló fél között, ám Málnás ebből 90 ezer eurót csak a következő év májusában fizet ki az Olt Rt.-nek. A tárgyalások kezdetekor 700 ezer euróban határozták meg a vételárat, ám egy újabb felértékelés során sikerült jóval alacsonyabb árat megállapítani. Az önkormányzatok így megszerzik a több mint háromhektáros területet és a 60 szobás hotelt, illetve a hozzá tartozó vendéglőt is. „Még ha Málnásfürdő régi fényét nem is lehet teljesen visszaállítani, a lényeg, hogy kimozdítjuk a települést a szerencsétlen privatizálás miatt kialakult holtpontról. Úgy érzem, jó vásárt kötöttünk, közvagyonná tudtunk tenni egy fontos ingatlanegyüttest, ezután már nekiláthatunk, hogy a Székely Fürdőépítő Program keretében felújítsuk a méltatlanul elhanyagolt ingatlanokat” – fogalmazott Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke. Mint beszámoltunk, Kovászna megye egyik legnagyobb turisztikai vállalata, az Olt Turisztikai Rt. 2003-as magánosítása során több ingatlan – köztük a málnásfürdőiek – kerültek a brassói Ion Nicolae tulajdonába. A vállalkozó elhanyagolta azokat, majd négy évvel ezelőtt vételre ajánlotta fel a málnási önkormányzatnak.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!