
Fotó: Balázs Katalin
A csődtől menekült meg több székelyföldi nagyközség annak nyomán, hogy a kormány a költségvetés-kiegészítés keretében július végén átutalta az önkormányzatoknak azt az összeget, amennyivel kevesebb támogatást biztosított év elején.
2015. szeptember 02., 22:532015. szeptember 02., 22:53
A kabinet ettől az évtől módosította a nagyközségek finanszírozását: a településeknek évi 1,5 millió lejt irányzott elő, de amelyik önkormányzat saját jövedelme meghaladta ezt a keretet, jóval kevesebb pénzt kapott az állami költségvetésből, illetve az is előfordult, hogy egy lejt sem utalt a kormány. Emiatt év elején Gyergyóalfalu, Gyergyóditró és Gyergyóremete sem kapott támogatást, több más környékbeli község pedig csak nagyon kis finanszírozásban részesült.
Adósságtörlesztésre fordítják
A büdzsékiegészítés nyomán Alfalu 1,6 millió lejt kapott a központi költségvetésből – ebből egymillió lej az általános forgalmi adó (áfa/TVA), 420 ezer lej a jövedelemadó visszaosztásából származik, 126 ezer lejt pedig a tanügyi bérekre különítettek el. A helyi önkormányzat már augusztus közepén belefoglalta a támogatást a költségvetésbe: 450 ezer lejt adósságtörlesztésre fordítanak, vagyis a mezőgazdasági és útfelújítási munkálatokat fizetik ki belőle. Emellett 210 ezer lejt szánnak a borzonti villanyhálózat bővítésére, 100 ezer lej jut a község szennyvízhálózatának karbantartási költségeire, pályázati dokumentációk összeállítására pedig 250 ezer lejt különítettek el.
Gál Szabolcs gyergyóalfalvi polgármester elmondta: a visszaosztott összeg körülbelül 80 százaléka a tavalyi kormánytámogatásnak. „Nagyjából sikerült napirendre jutni a tartozásokat illetően, és haladunk a pályázati dokumentációk előkészítésével is. Ahhoz képest, hogy év elején nulla lejt kapott Alfalu, ezzel az öszszeggel elégedettek vagyunk. De ha még egyszer ugyanennyit adnának, azt is lenne mire költeni” – fogalmazott az elöljáró.
A büdzsékiegészítés előtt a csőd szélén állt Gyergyóditró, amelynek most 1,220 millió lejt utaltak ki. Puskás Elemér polgármester rámutatott: nem okozott sok fejtörést, hogy mire költsék a pénzt, prioritást jelentett ugyanis az adósságok kiegyenlítése. „Teljesen fizetésképtelenné váltunk. A júliusi fizetéseket a tartalékalapból tudtuk kiadni, ebben a hónapban már nem lett volna honnan kiszorítani. Az össztartozásunk 860 ezer lej volt, amiből 440 ezer a működési költségekből gyűlt össze” – tájékoztatott.
A községvezető kifejtette: a tartozások kiegyenlítése után megmaradt összegből az egészségház számára vásároltak felszereléseket, emellett a pályázat nyomán nyert multifunkcionális munkagép megvásárlásához is biztosítani tudták az önrészt, ugyanakkor az önkormányzat működtetésére és új pályázatok előkészítésére is különítettek el pénzt.
Bankhitel felvételét fontolgatták
Bankhitel felvételét fontolgatta Gyergyócsomafalva önkormányzata, amely év elején mindössze 430 ezer lejt kapott, most viszont a kormány 700 ezer lejt utalt át, így nem lesz szüksége kölcsönre. Márton László Szilárd polgármester lapunknak elmondta: az önkormányzat jelentős összeget irányzott elő a személyzeti, illetve működtetési költségekre, és nagyobb tételt különítettek el szociális kiadásokra és a vízhálózat munkálataira is. Gyergyóújfalu egymillió lejt kapott a „második körben”, az év eleji 13 ezer lejjel együtt ez az elmúlt években kapott finanszírozásnak mintegy 70 százaléka – tudtuk meg Egyed József elöljárótól. „Ha összehúzzuk magunkat, nem lesz gond” – fogalmazott az idei költségvetésről a polgármester.
A most kapott összeg nagy részét a csatornázási munkálatokhoz szükséges önrészre különítették el, emellett a központi park felújítására 200 ezer lejt költenek, és mintegy 100 ezer lejt szánnak a pályázatokhoz szükséges tervek elkészítésére. A régi iskola felújítására már elnyert egy pályázatot a község, az ehhez szükséges 30 ezer lejes önrészt is most sikerült elkülöníteni. Az önkormányzat munkatársainak fizetésalapjába 140 ezer lejt foglaltak be, és pénzt különítettek el működtetési költségekre, illetve egyesületek finanszírozására.
Nem foglalták még bele a költségvetésbe
Gyergyószárhegyen nem a kevés pénz okoz gondot, hanem hogy a most kapott közel 653 ezer lejt még nem sikerült belefoglalni a költségvetésbe. Erre azért nem került sor, mert éppen folyamatban van az a törvényszéki eljárás, amelynek keretében elfogadják a képviselő-testület feloszlatását, a büdzsét pedig csak önkormányzati döntéssel módosítható.
Gábor László polgármester rámutatott: a prefektus javaslatára polgármesteri rendelettel foglalják bele a költségvetésbe az összeget, de amennyiben a kormányhivatal utólag nem fogadja el az eljárást, elveszíthetik a pénzt. Szárhegy 169 ezer lejt kapott a jövedelmi adó, illetve közel 415 ezer lejt az áfa visszaosztásából, míg a tanügyi alkalmazottak bérére 69 ezer lejt utaltak ki. A finanszírozás jelentős részét az elkezdett beruházások befejezésére fordítanák, nagyobb összeg szükséges a fenntartási költségek fedezésére, a maradékból pedig a polgármesteri hivatal alkalmazottainak bérét biztosítanák.
Gyergyóremete is kapott pénzt a júliusi visszaosztásból, a képviselő-testület csütörtökön dönt az összegről – tudtuk meg Laczkó Albert Elemér polgármestertől.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!