Mégis megmenekülnek a váradiak a „karóba húzós” térrendezéstől?

•  Fotó: Facebook/Mircea Mălan

Fotó: Facebook/Mircea Mălan

Megtörténhet, hogy mégsem valósul meg a Nagyvárad belvárosába tervezett, a lakosság által vehemensen ellenzett „karóba húzós” tér terve. Ugyanis Ilie Bolojan polgármester szerint is javításra szorul a projekt.

Pap Melinda

2020. augusztus 13., 15:342020. augusztus 13., 15:34

2020. augusztus 13., 18:072020. augusztus 13., 18:07

Ilie Bolojan polgármesternek sem tetszik a Nagyvárad belvárosába, a Kossuth (Independentei) utcai mélygarázs fölé tervezett tér nyertes terve. A Bihar megyei önkormányzat élére átnyergelni készülő elöljáró az Ebihoreanul kérdésére elismerte, hogy nem nyerte el tetszését a nemzetközi zsűri által kiválasztott projekt, és van, amit javítani rajta. „Olyan megoldás, amin van mit javítani” – fogalmazott visszafogottan.

Bolojan elmondása szerint arra vár, hogy a nyertesnek kikiáltott bukaresti tervező, Dragoș Dragnea ellátogasson Nagyváradra és részleteiben bemutassa elképzelését, hogy utána a városvezetéssel közösen döntsenek annak végső változatáról.

Idézet
„Jelenleg van egy munkaváltozatunk, egy terv, ami javítható, vagy amit teljesen el is lehet vetni”

– fogalmazott Bolojan, aki szerint előfordulhat, hogy az önkormányzat teljesen lemond a lakosság által vehemensen kifogásolt tervről. Rámutatott, ennek két szakmai szűrőn is át kell mennie, a területi műemlékvédelmi bizottság és a városrendezési bizottság jóváhagyásával is rendelkeznie kell. A PNL-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy

a végleges döntést mindenképp a következő városvezetés fogja meghozni, hiszen a Sebes-Körös ezen szakaszán még folynak a partrendezési munkálatok.

A tér kialakítására pedig csak a jövő évi büdzsé megszavazásakor hagyhatják jóvá az esetleges uniós projekthez szükséges önrészt.

•  Fotó: Facebook/Mircea Mălan Galéria

Fotó: Facebook/Mircea Mălan

„Ezt a tervet a legjobb esetben is csak jövőre lehet megvalósítani” – fogalmazott Bolojan, akinek akkor már nagy valószínűséggel a folyó másik oldalán, a megyeházán lesz az irodája. Azt, hogy a jelenlegi városvezetés a következőnek hagyja örökségül a kifogásolt projektet, Mircea Mălan alpolgármester is megerősítette.

Idézet
Az ősszel beiktatandó új városvezetés dönt majd arról, hogy megvalósítja vagy sem a nyertes megoldást”

– mondta a lapnak a városvezetés részéről a zsűriben részt vevő elöljáró.

•  Fotó: Facebook/Mircea Mălan Galéria

Fotó: Facebook/Mircea Mălan

Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat azon döntése, hogy nemzetközi liciten keressen tervezőt a Kossuth utcai mélygarázs fölé álmodott térnek, kész melléfogásnak bizonyult.

A nyertes projekt valóságos tiltakozáshullámot váltott ki a lakosságból, a bukaresti cég terve ellen váradiak százai emeltek szót a közösségi oldalakon, és online aláírásgyűjtés is indult.

A fővárosi építészcsapat ugyanis számos fekete oszlopot „ültetne” az egykori parkolóba, amik a váradiakat a kegyetlenségéről híres havasalföldi uralkodóra, Karóbahúzó Vladra (románul Vlad Țepeș) és az általa előszeretettel alkalmazott karóba húzásra emlékeztetik.

korábban írtuk

Vlad Țepeșre és a karóba húzásra emlékezteti a váradiakat az új tér terve
Vlad Țepeșre és a karóba húzásra emlékezteti a váradiakat az új tér terve

Kész melléfogásnak bizonyult a nagyváradi önkormányzat döntése, hogy nemzetközi liciten keressen tervezőt a Kossuth utcai mélygarázs fölé álmodott térnek. A nyertes projekt valóságos tiltakozáshullámot váltott ki a lakosságból.

A nagyváradi önkormányzat pár hónapja jelentette be, hogy nemzetközi tendert ír ki az öt évig tartó huzavona után végre elkészült Kossuth utcai mélygarázs tetőzetének térré alakítására. Az Építészkamara – amelyet szintén be szerettek volna vonni ennek előkészítésébe – szakmaiatlannak ítélte a kiírást, és már kezdetben elállt tőle.

korábban írtuk

Öt év után végre elkészült a belvárosi mélygarázs Váradon
Öt év után végre elkészült a belvárosi mélygarázs Váradon

Öt évig volt építőtelep, de végre elkészült a Sebes-Körös folyó közvetlen közelébe épített háromszintes nagyváradi mélygarázs. A Romániában még egyedülálló létesítményt három hónapig ingyen használhatják a lakosok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)