
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Öt évig volt építőtelep, de végre elkészült a Sebes-Körös folyó közvetlen közelébe épített háromszintes nagyváradi mélygarázs. A Romániában még egyedülálló létesítményt három hónapig ingyen használhatják a lakosok.
2020. június 18., 16:202020. június 18., 16:20
2020. június 18., 16:262020. június 18., 16:26
Elkészült, és a tervek szerint szombattól már használatba is veheti a lakosság a nagyváradi Kossuth (Independenței) utcai mélygarázst, mely kétségtelenül az Ilie Bolojan vezette adminisztráció egyik legidőigényesebb beruházása.
A polgármesteri hivatal közlése szerint Florin Birta alpolgármester a beruházás befejeztét bejelentő sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a három szintes mélygarázs munkálatai 2015-ben kezdődtek el, majd egy időre leálltak, 2018 szeptemberében sikerült újrakezdeni a munkát. Ugyanis meg kellett keresni a műszaki megoldásokat a menet közben jelentkezett problémákra, hiszen a Sebes-Körös közelsége nem várt kihívások elé állította az építtetőt.
Nagyon bonyolult, komplex munkálatról van szó, hangsúlyozta az alpolgármester, aki szerint a mélygarázs legalsó szintje 10,5 méterrel van mélyebben, mint az úttest szintje, ehhez a munkásoknak 12-13 méter mélyen kellett dolgozniuk.
Liviu Andrica, a polgármesteri hivatal közterület-fenntartó vállalatának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában ez az első háromszintes mélygarázs, mely egy folyó medre mellé épült, így nem csoda, hogy a munkálatok műszaki komplexitása még a tervezőket is meglepte.
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A Kossuth utcai mélygarázs 4956 négyzetméter területre épült, összterülete 14 158 négyzetméter. Mindegyik szinten 4 sorompó van, kettő középen, kettő oldalt. A behajtás egyirányú, két-két bejárata, illetve kijárata van. A járművek könnyebb megtalálása érdekében a szinteket különböző színekre festették. A gyalogosoknak három lépcső áll a rendelkezésükre, kettő a Kossuth utca és egy a Sebes-Körös felőli oldalon.
Florin Birta elmondta, az automatikus tűz- és gázvédelmi rendszerrel ellátott mélygarázsban pénteken tart terepszemlét a tűzoltóság, ha engedélyezik a működését, szombattól már használatba vehetik a nagyváradiak.
A városvezetés egyébként több emeletes parkolóházat is tervez a belvárosba, egyik a Körös Áruház mellett, a másik az egykori Voința sportpálya helyén, egy harmadik a szecessziós múzeum, a Darvas-ház közelében épül majd. Egy hasonló létesítmény az Igazságügyi Palota mögött már évek óta üzemel.
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A Kossuth utcai beruházás értéke 39,7 millió lej (8,1 millió euró volt), amiből 7,3 millió lejt (1,5 millió eurót) az RDS-RCS cég biztosított, ez ugyanis a mélygarázs 30 százalékának a tulajdonosa, 80–90 bérelt parkolóhelye lesz.
Florin Birta alpolgármester arra is emlékeztetett, hogy a nagyváradi polgármesteri hivatal és a város főépítésze májusban nemzetközi tendert írt ki a mélygarázs fölötti terület rendezésére, megtervezésére. Az alpolgármester szerint az ide képzelt terecskét uniós forrásokból valósítanák meg, és jövő nyárra készülhet el.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!