Hirdetés

Megépülhet a Szatmár megyei könyvtár új székhelye

Új megyei könyvtár épülhet Szatmárnémetiben, a polgármesteri hivatal ugyanis a célnak megfelelő telket ajánlott fel a megyei tanácsnak.

Babos Krisztina

2011. július 27., 07:402011. július 27., 07:40

Mint arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat 18 éve pereskedik a könyvtárnak jelenleg helyet adó épület tulajdonjogáért a Federalcoop fogyasztási szövetkezettel, a néhány hete meghozott végleges bírósági döntés értelmében pedig (mely a vállalatnak ítélte az ingatlant) kénytelenek 620 ezer eurónyi bérlethátralék kifizetésére, mely 2006 óta gyűlt össze. Ráadásul a szövetkezettel megkötött új bérleti szerződés értelmében a jövőben is havonta körülbelül 10 ezer eurót kell fizetniük a könyvtár után, így hosszú távon kifizetődőbb lenne egy saját ingatlan felhúzása.

Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester szerint a központi fekvésű, a Zrínyi (Retezatului) és a Mihail Kogălniceanu utcák sarkán levő telket korábban ingyenesen a Kolozsvári Műszaki Egyetem rendelkezésére bocsátották, a felsőoktatási intézménynek azonban évek óta nem sikerült hozzákezdenie az építkezéshez, sőt közlésük szerint a közeljövőben sem valószínű, hogy munkához látnak. Ezért a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy a telek használati jogát átruházza a megyei tanácsra. Ez így megkezdheti az épület tervezését, s a következő években remélhetőleg a kivitelezési munkálatokra is sikerül majd előteremteniük a pénzt.
Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke a Krónikának elmondta: régóta tervezik egy új könyvtár építését, azonban mindeddig nem sikerült megfelelő telket találniuk az ingatlan számára. A most felajánlott terület iránt is érdeklődtek, azonban ennek használati joga mindeddig az egyetemet illette meg. Örömmel fogadták a hírt, hogy ez lemondott a telekről, mivel így minden akadály elgördült az építkezés útjából, és hamarosan hozzálátnak a tervezéshez. A Federalcooppal kötött új bérleti szerződés értelmében a könyvtár a jelenlegi ingatlanban további három évig működhet, és a megállapodás két évvel meghosszabbítható, így legtöbb öt éven belül fel kell építeniük a téka új székhelyét.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés