Hirdetés

Megállapodhat végre a Kölcsey

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Gőzerővel zajlanak a munkálatok a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium új épületében, mivel az önkormányzat az szeretné, hogy méltó körülmények között folytatódjék az oktatás Szatmár megye magyar elitiskolájában.

Babos Krisztina

2011. augusztus 18., 07:452011. augusztus 18., 07:45

A gimnázium a tavalyi iskolai évben kénytelen volt két épületet használni, ami elégedetlenkedéshez vezetett a város magyar lakossága körében. A további aggodalmak eloszlatása végett tegnap Kereskényi Gábor alpolgármester sajtótájékoztatót hívott össze, és ismertette a helyzetet. Amint arról beszámoltunk, március végén döntött úgy a városi tanács, hogy felhagy a Zárdatemplomhoz tartozó épület további tatarozásával, melyben az iskola a tavaly működött, és átköltöztetik a Kölcseyt a tanügyi átszervezés során megürült Unio-iskolába. Bár akkor Ilyés Gyula polgármester úgy nyilatkozott, viszonylag jó állapotban van a – szintén a katolikus egyház tulajdonában levő – ingatlan, kiderült, hogy itt is komoly gondokkal kell szembenézniük.

„Meg kell javítanunk a tetőt, és problémák voltak az elektromos hálózattal, valamint a vízevezeték- és a szennyvízelvezető rendszerrel is” – magyarázta Kereskényi, hozzátéve, hogy igyekszenek tartani a határidőt, és remélhetőleg szeptember 15-éig végeznek. A jövő nyári vakációra így csak a külső nyílászárók cseréje meg a külső pucolás maradna. Az önkormányzatnak nagy segítségére volt az egyház konstruktív hozzáállása, mivel hajlandóak voltak akkora összeget (905 ezer lejt) fordítani az Unio-iskola épületére, amennyit a polgármesteri hivatal korábban a Zárdára költött. Ily módon nem kellett közbeszerzési pályázatot sem hirdetniük, jó néhány heti késedelmet megspórolva. A városkasszából egyébként 300 ezer lejt irányoztak elő a munkálatok költségeinek kiegészítésére. „A hányattatás nemhogy ártott volna az iskolánknak, hanem megerősítette a közösségünket. Soha nem értek el a diákjaink olyan kiváló eredményeket, mint az elmúlt évben” – nyilatkozta a Krónikának Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója, hozzátéve, hogy ettől függetlenül nagyon várják, hogy végre az iskola rangjához méltó épületet kapjanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés