2011. január 17., 08:382011. január 17., 08:38
A Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakcióvezetője egyebek mellett arra utalt, hogy a csíkszeredai önkormányzat asztalán fekszik egy olyan határozattervezet, amely a megyeszékhely Mihai Eminescu utcáját átkeresztelné Attilára.
„Azt látom, hogy az utóbbi napokban azzal szórakoznak Hargita és Kovászna megyében, hogy módosítják az utcák nevét. Éppen most, amikor mi a Román Kultúra Napját és Mihai Eminescu születésnapját ünnepeljük, a csíkszeredai városi tanácsban létezik egy határozattervezet, amely az Eminescu-utca nevének megváltoztatásáról szól. Folyamatosan kis lépések történnek a helyi autonómia irányába, amíg el nem tűnik a román elem” – fogalmazott Mircea Duşa.
A politikus elmondta, a törvénytervezetben a PSD megszabja majd a román és egyetemes kultúra és tudomány személyiségeiről elnevezett utcák és kulturális-szociális létesítmények névváltoztatásának pontos szabályait és az erre vonatkozó korlátozásokat. A PSD-képviselő szerint az ilyen névváltoztatásokhoz szükséges lenne vagy a kulturális minisztérium vagy pedig egy különbizottság engedélye. Duşa emlékeztetett, jelenleg helyi tanácsi határozattal és a prefektúra egyik bizottságának jóváhagyásával megváltoztathatók az utcanevek.
A politikus kijelentésével egyebek mellett arra utalt, hogy a csíkszeredai önkormányzat asztalán létezik egy olyan határozattervezet, amely a megyeszékhely Mihai Eminescu utcáját átkeresztelné Attilára. A dokumentumot a Székely Gárda egyesület 2010 júliusában nyújtotta be a polgármesteri hivatalba, arra hivatkozva, hogy a román költő két, 1870-ben írt cikkében bírálta a magyar nemzetet és kultúrát. Az átkeresztelést a múlt héten elutasította a Hargita megyei névadó bizottság.
A hasonló polgári kezdeményezések egyébként nem minden esetben kerülnek a Hargita megyei névadó bizottság asztalára, azonban mivel az Attila név történelmi személynév, a polgármesteri hivataltól az illetékes bizottsághoz küldték a javaslatot. Az öttagú bizottság három nem szavazattal és két tartózkodással elutasította a kezdeményezést. A névadó biztosság döntése azonban nem gördít akadályt az átnevezés útjába abban az esetben, ha a helyi tanács megszavazza a módosítást.
A Krónika kérdésére a megyeszékhely polgármestere, Ráduly Róbert elmondta, egyelőre fontosabb dolgok szerepelnek napirenden, mint az utcanév-változtatás. „Előbb-utóbb arra is sor kerül, most azonban az a legfontosabb, hogy a városnak 2011-re legyen költségvetése, ezzel kell foglalkoznunk” – szögezte le az elöljáró. A gárda tagjai egyébként Mihai Eminescu születésnapjára tervezték a keresztelőt, mint Csibi Barna, az akció egyik kezdeményezője nyilatkozta, ezzel szerették volna meglepni „a magyargyűlölő költőt”.
Ugyanakkor – mint arról beszámoltunk – tavaly májusban a sepsiszentgyörgyi városi tanács jóváhagyta az 1918. december 1 sugárút három részre osztását és részleges átnevezését: az egyik rész Petőfi Sándor nevét kapta, a második a Mihai Eminescuét, míg a harmadik megmaradt 1918. december 1-nek. A sepsiszentgyörgyi tanács ezenkívül jóváhagyta több mint 30 utca nevének megváltoztatását és új utcák elnevezését. Így a Lendület utca neve George Coşbuc utca lett, az Otthon utca Kiss János nevét kapta, az Erőmű utca Bartha Árpádét, a Barátság utca Mihail Kogălniceanu utca lett, a Horea, Cloşca és Crişan utca pedig Attila-domb.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.