
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 26., 07:432011. szeptember 26., 07:43
A lapban Florin Bucovineanul néven aláírt, május elején megjelent cikkében a szerző „szerencsétlen bozgornak” nevezi Tőkést, majd az EP-alelnök meggyilkolására buzdítja olvasóit, az írás végén feltéve a kérdést: „Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót röpítene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
„Úgy látszik, hogy nagyon nehéz döntés előtt állnak, és nem egyértelmű, hogy a fejbe repített golyó a meggyilkolás szinonimája lenne” – jegyezte meg Kincses Előd, Tőkés ügyvédje. Emlékeztetett: az Asztalos Csaba által vezetett diszkriminációellenes tanács eddig két ízben ült össze a Nahorniac-ügyben. Érdemben viszont csak egyszer tárgyalt, ugyanis az első terminusra nem tudta beidézni az inkriminált lap főszerkesztőjét. A második, szeptember 13-ai meghallgatáson a tartalékos tábornok Mihai Florin Nahorniac azzal védekezett, hogy egy ügyben nem folyhat két eljárás ellene, az ügyészségen és a diszkriminációellenes tanácsnál is. A testület tagjai elmagyarázták, hogy a két eljárás egymástól teljesen független.
Tőkés László védelmében ismét megszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki nem sokkal a botrány kitörése után is hallatta szavát. A magyarországi legfelsőbb bíróság volt elnöke úgy véli, hogy a Kárpát-medencében 2011-ben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások közül kétségtelenül a Nahorniac „felhívása” bizonyul a legsúlyosabbnak. A tanács még a nyár elején különböző romániai, magyarországi és nemzetközi fórumokhoz fordult, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy az EP alelnöke szülőhazájában, az Unió egyik országában milyen veszélynek van kitéve. „Ismét a nyilvánossághoz fordulunk, mert meggyőződésem, hogy a románok is elítélik a gyilkosságra való felbujtást” – jelentette ki a hétvégén Marosvásárhelyen Lomnici. Kérdésünkre, hogy a sajtóüzeneteken túl, az emberi jogok és emberi méltóság védelmezésére alakult civil szervezet kíván-e konkrétabb lépéseket tenni, a tanács elnöke elmondta, hogy előbb megvárják az ügyészség és a CNCD eljárásának lezárását. „Amennyiben ezek eredménytelenek, akkor közvetlen módon az európai országok államelnökeihez fordulunk” – szögezte le a Krónikának Lomnici Zoltán
Mihai Florin Nahorniac, akit telefonon értünk el, nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, s csak annyit kiabált a kagylóba, hogy „ne kérdezzen semmit, menjen az ördögbe, és hagyjon, mert én Lengyelországban vagyok”.
A sajtótájékoztatón továbbá Kincses Előd rámutatott, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) legfőbb döntéshozó szerve nem tartja tiszteletben a demokratikus elveket, nem veszi figyelembe az új tanügyi törvény rendelkezéseit, miszerint a multikulturális egyetemeken önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, és elutasította a magyar tagozat létrehozását a nyár elején elfogadott egyetemi chartájában. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy míg a román és magyar diákok fele-fele arányban tanulnak az intézményben, annak szenátusában kétharmados a román többség. Kincses Előd ezzel kapcsolatban elmondta: közigazgatási eljárás keretében panaszt nyújtott be a MOGYE szenátusa ellen a magyar intézetek létrejöttének akadályozása miatt. Panasszal fordult az oktatásügyi minisztériumhoz is, akárcsak Markó Bélához, az oktatásért felelős miniszterelnök-helyetteshez. Az ügyvéd ismételten jelezte: ha panaszának nem lesz hatása, illetve nem vonják vissza, és nem dolgozzák át a chartát, a közigazgatási bíróságon keres jogorvoslatot.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) pénteken kiadott közleményében leszögezi: Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van a magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveinek figyelmét is felhívják a diszkriminációs ügyre. Emellett a négy magyarországi orvos- és gyógyszerészképző egyetem vezetőit is felkérik, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés teljes körűvé tételéhez Marosvásárhelyen.
| A romániai magyarság az együttműködést akarja, ezért demokratikus összefogásra van szükség a „kizárólagos posztkommunista pártegységgel” szemben – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, utalva ezzel az RMDSZ más erdélyi magyar politikai erőkhöz való viszonyulására. „Az RMDSZ pártegységben gondolkodik, mi viszont nemzeti egységben, a párt csak eszköz, nem öncél” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint, ha az RMDSZ nem ül le tárgyalni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) és a Magyar Polgári Párttal (MPP), kockára teszi a magyarság zámarányának megfelelő parlamenti képviseletét. Rámutatott: szerencsére az RMDSZ-en belül nem mindenki „kizárólagos és elutasító”, így van esély az Erdélyi Magyar Együttműködési Fórum munkájának a felújítására. |
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.