Hirdetés

Medvelajstrom készül – a miniszter szerint több ország is befogadna nagyvadakat

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

„Felleltározná” és csippel látná el a medvéket a környezetvédelmi miniszter, aki arról is beszámolt, hogy előrehaladott tárgyalások zajlanak a nagyvadak „exportálásáról”.

Kőrössy Andrea

2017. szeptember 27., 12:102017. szeptember 27., 12:10

2017. szeptember 27., 12:132017. szeptember 27., 12:13

Medvenépszámlálást akar tartani Graţiela Gav­rilescu környezetvédelmi miniszter, aki ennek nyomán több nagyvadat külföldre szállíttatna. A tárcavezető a szenátus környezetvédelmi bizottságának meghallgatásán beszélt arról, hogy Romániában nincs pontos nyilvántartás az országban élő medvék számáról, ezen pedig változtatni kell.

Idézet
Arról tudunk, hogy körülbelül hétezer példány él az országban, de úgy tűnik, hogy ennél sokkal többen vannak”

– fogalmazott Gavrilescu. Rámutatott: uniós alapokból, különböző tudományos és kutatóintézményekkel együttműködve felleltároznák és csippel látnák el a medvéket, ezzel egyrészt védenék a fajt, ugyanakkor elkerülnék azokat a helyzeteket, amikor „a medve megesz egy embert”.

Hirdetés

A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a környezetvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy nagykövetségi szinten már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy néhány példányt más országok rezervátumaiba szállítsanak, elsősorban olyan államokba, ahol nincs medvepopuláció. Hozzátette: az „exportált” nagyvadak minden bizonnyal fiatal példányok lesznek.

Gavrilescu egyelőre nem kívánt megnevezni konkrét célországokat, ígérete szerint erre akkor kerül sor, amikor elkészül a populációt feltérképező tanulmány. A tárcavezető néhány hete beszélt arról, hogy

arra kért több nagykövetet, érdeklődjenek, melyik ország lenne hajlandó befogadni medvéket Romániából.

Graţiela Gavrilescu a szenátus különbizottságának meghallgatásán azt is elmondta: a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet nyomán, amely a nagyvadak beavatkozási kvótáját írja elő, egyelőre egyetlen medve befogását sem engedélyezték. Elmondása szerint ugyanakkor erre vonatkozó kérések már jócskán érkeztek a helyi közigazgatási egységektől.

Gavrilescu egyébként szeptember elején beszélt arról, hogy a nagyvadak beavatkozási kvótája nem a medvék kilövését írja elő, hanem ezek áthelyezését olyan területekre, ahol nincs medvepopuláció. Holott a megelőző hetekben ezt nem igazán tette világossá, sőt több alkalommal is kifejezetten kilövési kvótáról beszélt.

„Vállaltam, hogy kiadok egy miniszteri rendeletet, amely intervenciós kvótát engedélyez a medvék és farkasok kilövésére, hogy a lakosság élete ne forogjon veszélyben” – fogalmazott még augusztusban a tárcavezető. A nagyvadak befogására vonatkozó kérést egyébként a minisztériumhoz tartozó biodiverzitási igazgatóságnak kell küldeni.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés