
Fotó: Boda Gergely
2007. augusztus 27., 00:002007. augusztus 27., 00:00
Volt, aki az ódon épület kapujától alig néhány méterről, a Bolyaiak teréről érkezett, de volt olyan is, aki az óceánon túlról repült haza.
Az ötödik világtalálkozó bizonyult mostanig a legtartalmasabbnak az eddigiek közül. Az egykori diákok könyvbemutatóitól, tárlataitól, a mártírhalált halt tanárokról és diákokról tartott előadástól a Bolyai-kutatók által, a két matematikus életéről és munkásságáról tartott értekezletig, a címer- és emléktábla-leleplezésektől a színházi gálaműsorig a résztvevők számos program közül válogathattak. A kiállítóteremmé átalakított tornacsarnok szűknek bizonyult, miután az iskola volt diákjai és tanárai beszolgáltatták az évtizedek során napvilágot látott műveiket: festményeket, textíliákat vagy kiadványokat. A kollégium és az egykori diákság sokszínűségére vall, hogy a kötetek között a nem-euklideszi matematikai tudományt taglaló könyvek mellett helyet kaptak a verseskötetek, a drámák, a turisztikai kalauzok vagy a sporttörténeti művek is.
A sportpályán valamikor iskolai focibajnoki címre törő csapatok mérték össze az eltelt évek, évtizedek alatt megmaradt állóképességüket. A teljesítménysport területén az iskola soha nem vallott szégyent. Szombat óta a Tornacsarnok bejáratánál márványtábla hirdeti azon hét olimpikon nevét, akik egykori bolyaisokként 1952 és ’92 között az ötkarikás játékokon képviselték az országot.
Kiss Géza, az iskola öregdiákja és későbbi tanára élete legszebb pillanatának nevezte a Református Kollégium címerének újbóli leleplezését. „Most is emlékszem, hogy előbb a cukorgyár két munkása egy hosszú létrával próbált feljutni az épület homlokzatára, de nem sikerült. Ekkor az államhatalom hozatott másik két munkást. Ők a tetőről ereszkedtek le, és úgy vették le a címert, melynek a leszereléséért és a széttöréséért felszámolt hatszáz lejt az iskola igazgatóságával fizettették ki” – mesélte lapunknak az 1948-as esetet Kiss Géza, aki akkor már két éve az iskola oktatója volt. Az egyik kezében könyvet, a másikban pennát tartó angyalt ábrázoló címerre 1848-ban rásütötték, hogy egy idegen állam jelképe, ezért kell eltávolítani. Az eredeti címer hű másolatának felszereléséhez szükséges engedélyeket tíz év után Kerekes Károly parlamenti képviselő szerezte meg. A rendezvényen részt vett Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is, aki két éven keresztül mindent megtett az iskolaépület restitúciójának a megakadályozásáért, ám ezúttal barátságos hangnemben szólt az iskola egykori diákjaihoz.
A péntek estét az egykori diákok egymás, illetve egy korsó sör társaságában töltötték. A fiatalabbak az udvart választották, míg az idősebb nemzedék a konviktusba húzódott vissza, ahol Koszorús Kálmán és zenekara nótáira vigadhatott. Szombaton este a tizenévestől a hetven felé tartóig minden nemzedék képviselője az udvaron mulatott a magyarországi Hot Jazz Banddel. A tömegből több helyről is lehetett hallani, hogy „bánhatják azok az egykori társaink, akik nem jöttek el”.
Egyedi ötletet valósított meg a Tablók könyve című kötet összeállításával az iskola fennállásának 450. évfordulójára Horváth Gabriella, a Bolyai aligazgatója, illetve Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója. A minőségi kivitelezésben megjelent, közel kétszáz oldalas kötet azokat az érettségi tablókat foglalja magában, amelyek az iskola végzős diákjairól jelentek meg a 19. századtól napjainkig. A nagy érdeklődésnek örvendő kötet, amelyet az ünnepségek keretében mutattak be, összesen 163 tablót tartalmaz. A könyv létrehozásának gondolata Csíky Boldizsár zeneszerző, öregdiák gondolata volt, és Sebestyén Mihály szövegezte meg. A tablókon kezdetben a Református Kollégium megnevezés szerepel, majd a történelem változásával 2-es számú fiúlíceum, majd Ranghet József Fiúlíceum, az 1956–57-es tanévtől Bolyai Farkas Középiskola, illetve Bolyai Farkas Elméleti Líceum.
Antal Erika, Szucher Ervin
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.