Hirdetés

Márton Árpád: kétértelműek a nyelvhasználati törvények

A kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvényeket egyértelműbbé kell tenni, mivel a gyakorlat azt mutatja, még mindig akadnak jogászok, akik az érvényben levő jogszabályokat másként értelmezik – szögezte le pénteki sajtótájékoztatón Márton Árpád.

Bíró Blanka

2011. október 24., 07:522011. október 24., 07:52

A háromszéki RMDSZ-es képviselő szerint megszaporodtak az olyan esetek, vagy bírósági döntések, amelyekben a vita tárgya, hogy nem veszik figyelembe a nyelvi jogokat: a közintézményekben nincsenek kétnyelvű táblák, a hivatalnokok nem beszélik a kisebbség nyelvét, vagy a bíróság érvényteleníti az igazgatói versenyvizsgát, amelynek feltétele a magyar nyelv ismerete, holott az adott településen a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Márton Árpád és Máté András Levente képviselők öt módosító javaslatot nyújtottak be, amelyek szerintük egyértelműbbé teszik a nyelvi jogok szavatolását. Márton elmondta, a helyi közigazgatási törvényt úgy módosítanák, hogy azok a köztisztviselők, akik beszélik a kisebbség nyelvét 10 százalékos fizetéspótlékot kapjanak azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.

A prefektus jogkörére vonatkozó törvényt azzal egészítenék ki, hogy a kormánymegbizottnak ezentúl kötelessége felszólítani a dekoncentrált állami intézmények vezetőit, hogy biztosítsák a kétnyelvűséget. Ha ezt nem teszik meg, a prefektus megbüntetheti az igazgatókat, és ha ezután sem tesznek eleget a kötelezettségnek, kezdeményeznie kell a leváltásukat.

A kulturális intézmények menedzsmentjéről szóló törvényt pedig úgy módosítanák, hogy a kisebbségek kulturális intézményeit vezető igazgató kötelező módon kell hogy ismerje a kisebbség nyelvét is. Egy törvény elfogadására a politikus szerint legtöbb egy évet kell várni. Bármelyik javaslatot fogadják el, a magyar közösség egyértelműen nyereségként tudja elkönyvelni” – mutatott rá Márton Árpád.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés