2011. szeptember 23., 08:142011. szeptember 23., 08:14
Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnok kifejtette: az érintett roma közösség a Toldi utcában lakott, innen azonban távozniuk kellett a helyszínen kezdődő munkálatok miatt, az Országos Lakásügynökség ugyanis ANL-típusú lakások építését tervezi a környéken. Bretfelean szerint az illetékesek előzetesen több helyszínt is megvizsgáltak, de a Hegy utca tűnt a legmegfelelőbbnek. Claudiu Maior alpolgármester kijelentette: egyeztetni kíván az elégedetlen lakosokkal, ezért pénteken tárgyalni fog velük. „A Hegy utcai terület az önkormányzat tulajdonában van. Semmiképpen nem szeretnénk lemondani a költöztetésről, ezért el kell fogadtatnunk az ott élőkkel az önkormányzat döntését” – mutatott rá az elöljáró. Az esettel kapcsolatos aggodalmának két civil egyesület is hangot adott. Az APDO Lider emberjogi szervezet tagjai úgy gondolják: valójában törvénytelen tevékenységről van szó, és úgy látják, az önkormányzat a választásokra készülve a megye más településeiről költöztet be romákat a megyeszékhelyre. A Divers egyesület ellenben a Hegy utcai lakosok diszkriminatív megnyilvánulásait ítélte el.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?