
Nem is rosszak a körülmények? A Maros megye szociális igazgatóság vezetője szerint jól bántak a marosvásárhelyi otthonokban élő fogyatékos gyerekekkel
Fotó: Jogi Forrásközpont
Megfelelő ellátásban részesülnek a gyermekek a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) négy központjában – jelentette ki Miklea Hajnal Katalin igazgató.
2025. január 11., 14:352025. január 11., 14:35
Az intézményvezető szombaton nyilatkozott az újságíróknak, miután a Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselői arról számoltak be, hogy egy szombat reggeli bejelentetlen ellenőrzés során súlyos rendellenességeket találtak a DGASPC alárendeltségében működő, fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi létesítményben. A központ szakemberei szerint a négy központ túlzsúfolt, hiszen bár összesen 51 gyermek számára lenne hely ezekben, jelenleg 63 gyermek él itt.
– írták egy közleményben.
A tájékoztatás szerint az egyik központban bereteszelt hálószobákba zárják a gyermekeket, a szolgálatos gondozók szerint személyzethiány miatt folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Két másik központban lejárt szavatosságú gyógyszereket találtak, amelyekből a személyzet szerint kaptak a gyermekek. Az életkörülmények egyik központban sem felelnek meg a törvényi előírásoknak, sok szobának nincs ajtaja, a matracokat műanyaggal vonták be, az ágyak nem megfelelő méretűek. Az egyik központban öt bárányhimlős gyermeket találtak, és nem volt mindegyikük elkülönítve a többi gyermektől – rótták fel.
A CRJ szerint ugyanakkor jelenleg

Bezárt gyermekeket és lejárt gyógyszereket találták az illetékes felügyelőbizottság ellenőrei és a Jogi Forrásközpont képviselői szombaton reggel több marosvásárhelyi központban, ahol fogyatékkal élő gyermekeket gondoznak.
A Jogi Forrásközpont arról is beszámolt, hogy 2024 márciusától több bejelentetlen ellenőrzést is végeztek ezekben a központokban, és mindannyiszor súlyos rendellenességeket észleltek, azt tapasztalták, hogy a gyermekek nem kapnak megfelelő ellátást, gondozatlanok, sokszor felügyelet nélkül hagyja őket a személyzet.
Elismerte, hogy a létesítmények túlzsúfoltak, de ez szerinte annak tudható be, hogy nem találtak alternatívát a gyermekek számára, nem tudták más szolgálatnál vagy hozzátartozóknál elhelyezni őket. Elmondta azt is, hogy átszervezés alatt állnak a központok, és folyamatban van az engedélyek megújítása. A lejárt gyógyszerek kapcsán kijelentette, ezek szavatossági ideje decemberben járt le, és meg fogják vizsgálni, hogy valóban kaptak-e gyermekek ezekből a készítményekből.
A CRJ a tavalyi ellenőrzések után feljelentést tett az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi területi ügyosztályán. A szombati ellenőrzések nyomán újabb dokumentumokkal készülnek az ügyészséghez fordulni.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
szóljon hozzá!