Hirdetés

Marosvásárhely: az igazgató hallani sem akar a Bernády iskoláról

Lesöpörte a vezetőtanács napirendjéről a Bernády György név felvevésének lehetőségét a marosvásárhelyi 2-es számú iskola igazgatónője. Csütörtökön délben Codruţa Băciuţ néhány mondat felolvasásával kezdte, és egyben be is rekesztette a gyűlést. Az intézmény élén álló pedagógus közölte kollégáival, hogy a vezetőség továbbra is kitart a Központi Iskola elnevezés mellett. A magyar szülők másfél hónap leforgása alatt nyolcezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az iskola felvehesse alapítója, Bernády György városépítő polgármester nevét.

Szucher Ervin

2011. november 18., 07:592011. november 18., 07:59

A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi vezetői a tavaly elhunyt Adrian Păunescuról, Ceauşescu udvari költőjéről neveztetnék el a tanintézetet. A politikai alkuk nyomán egyre inkább úgy tűnik, hogy a város illetve a tanfelügyelőség demokrata-liberális (PDL) vezetősége hajlandó elfogadni a magyar közösség kérését és a Bernády nevet.

Néhány nappal korábban Dumitru Matei főtanfelügyelő, aki egyben a PDL önkormányzati képviselője is, megígérte az aláírásokat átadó szülőknek, hogy amint megjelenik az új oktatási törvény névadásra vonatkozó módszertana, a legközelebbi tanácsülésen ő maga fogja javasolni, hogy a Dózsa György utcai tanintézet vegye fel a múlt század eleji elöljáró nevét.

Korábban Dorin Florea polgármester is kijelentette: örülne, ha a városban valamelyik általános iskola egy magyar személyiség nevét viselné.

Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője, az aláírásgyűjtő akció szervezője a Krónikának úgy vélekedett, Codruţa Băciuţ eljárása nem csak sértőnek, de szabálytalannak is minősíthető. Tiltakozásként a magyar pedagógusok nem is látták el kézjegyükkel a röpke öt percet tartott gyűlés jegyzőkönyvét.

Codruţa Băciuţ annak a Nicolae Băciuţnak a felesége, aki 1990 után, éveken keresztül magyarellenes tudósításokkal jelentkezett a közszolgálati televízió híradójában, miközben a Vatra Românească nacionalista szervezet egyik alapembere volt.

A Krónika megpróbálta elérni a tanintézetnek a szintén Központi Iskola elnevezést támogató aligazgatóját, azonban Márton Imre nem válaszolt hívásunkra.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés