Marosszentgyörgyi romákhoz és magyarokhoz látogatott Balog Zoltán és Lévai Anikó

Az anyaországi vendégek nemcsak biztató szép szavakban, hanem támogatásban is részesítették azt a három magyar és három roma családot, amelyet tragikusan érintettek a huszonkét esztendővel ezelőtti véres események. Az utcai verekedések során a település három lakója veszítette életét, hármat pedig igazságtalanul bebörtönöztek. Marosszentgyörgy magyarsága és cigánysága valamennyiüket a falu hősének tekinti.

A magyarországi küldöttséget Baricz Lajos plébános és Sófalvi Szabolcs polgármester is elkísérte a marosszentgyörgyi áldozatokhoz, illetve családjaikhoz. A cigánysoron rendkívüli szegénység, de derű fogadta őket. A férfiak ugyan elpanaszolták, milyen nehéz megélni a szemétdombi ócskavasak gyűjtögetéséből, az asszonyok viszont optimistább hangnemet ütöttek meg.

A gyerekek arcáról meg egyenesen fény sugárzott. Örömmel beszélgettek és játszadoztak a magyar miniszterelnök feleségével anélkül, hogy ők vagy akár szüleik tudták volna, ki is az a kedves hölgy, aki sorsuk, mindennapjaik iránt érdeklődik. Lévai Anikó Melindával, a pötömnyi cigánylánnyal megbeszélte, hogy a házsor fölötti rétre játszótér kívánkozik, amit ősszel a segélyszervezet az itteni felnőttekkel közösen el is készít. A futball iránt nemcsak szurkolóként érdeklődő, hanem az FC Felcsút csapatában leigazolt csatárként is játszó miniszterelnök felesége a labdát paszszolgató fiúkkal egy focipálya létesítését beszélte meg, a kapuk felállításának feladatát viszont már a község gazdájára, Sófalvi Szabolcsra bízta.

Egy másik tökmag kérdésére válaszolva, miszerint ki küldte a segélycsomagot, csak annyit mondott, hogy egy bácsi, akinek egyetlen kérése van: imádkozzatok jó keresztények módjára. A többé-kevésbé rendezett putri-rengetegből közben előkerült a szentgyörgyiek által Kókaként ismert Lőrinczi József, a fekete március egyik bebörtönzöttje. Régi ismerősként köszöntötték egymást, elvégre arról a cigány férfiról van szó, aki két évvel ezelőtt magas rangú állami kitüntetésben részesült.

Hasonló jutalom járt az időközben elhunyt Puczi Bélának is, akinek szintén Béla névre hallgató fia a cigányságot többszörösen sújtó munkanélküliségre panaszkodott. A megoldás a nagyközség elöljárójától érkezett, aki már másnaptól napszámosi munkát ajánlott a megújuló faluközpontban. A jótékonykodókat kellemes meglepetés érte, amikor átlépték az egyik, alig háromszor négyméteres lakás küszöbét; az öt személynek otthont adó kis, takarosan berendezett szoba tisztasággal és renddel fogadta a vendégeket.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László azzal az ígérettel búcsúzott a ’90 márciusát megszenvedő családoktól, hogy ősszel gyermekeik, unokáik újabb, ezúttal tanszercsomag-támogatásban részesülnek. „Sajnos számos hír szól a magyar–cigány konfliktusokról, de itt, Marosszentgyörgyön pozitív példának lehetünk tanúi. Két évtizeddel ezelőtt is összefogtak magyarok és cigányok, most is egymást tisztelve élnek a községben” – értékelte a helyzetet Balog Zoltán államtitkár, amikor arról kérdeztük, miért éppen ebbe az erdélyi közösségbe látogatott.

Szerinte az sem véletlen, hogy ezen a vidéken született meg immár bő két évtizede a ma már történelminek számító „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” jelmondat. Az öt halálos áldozattal és mintegy 300 sérülttel járó marosvásárhelyi etnikai zavargások döntő mozzanata volt, amikor március 20-a estéjén 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű cigányok érkeztek a románokkal közelharcot vívó magyarok segítségére. Ekkor hangzott el a romák híressé vált „csatakiáltása”.

A történtek nyomán a román hatóságok kizárólag magyar és roma személyeket vontak felelősségre, hét cigányra javító-nevelő munkát, illetve háromtól öt hónapig terjedő börtönbüntetést szabtak. A fekete március húszéves évfordulóján, 2010-ben egyébként Balog Zoltán – akkor az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökeként – Petőfi-emléklap a helytállásért elnevezésű elismeréseket adott át a Terror Háza Múzeumban a vásárhelyi magyarok mellett kiálló cigányoknak, akik megkapták az egymillió forinttal járó Magyar Köztársaság Kisebbségekért kitüntetést is.