2011. február 28., 09:482011. február 28., 09:48
„Egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk, hiszen ehhez mélyreható államszervezési, közigazgatási reformra van továbbra is szükség. A kulturális autonómia bizonyos feltételei viszont már ott vannak a most elfogadott oktatási törvényben, iskoláinkról túlnyomórészt mi tudunk majd dönteni” – fogalmazott a leköszönő elnök.
Úgy vélte, a kilencvenes években dőlt el a közösség mai helyzete. Marosvásárhelyen ugyanis akkor villant meg a polgárháború réme, amikor Jugoszláviában még béke volt. „Utólag visszatekintve nem is tudom, miért gondoltunk időnként már-már szégyenkezve arra, hogy céljainkban ugyan radikálisak, de eszközeinkben mérsékeltek vagyunk.”
Amint felidézte, az 1996-os kormányra lépéssel az RMDSZ olyan precedenst teremtett, amely máig kihat az egész térségre. Ez szerinte fordulatot jelentett a magyar közösség életében. Míg addig, „szinte nyolcvan esztendőn át csak elvettek tőlünk, megfosztottak minket sorra jogainktól és intézményeinktől, 1996-tól ez megfordult, fokozatosan kezdtük visszaszerezni, amit elvesztettünk”. Markó Béla szerint a kormányszereplések annak a bizonyítására voltak alkalmasak, hogy az RMDSZ betartja az egyezségeit, de örök szövetségese csak egy van, a magyar közösség.
Az eltelt két évtized változásai érzékeltetésére Markó Béla azt idézte fel, hogy 1990-ben Marosvásárhelyen abból lett több halottal és több száz sebesülttel járó véres pogromkísérlet, hogy egy gyógyszerész a kirakatüvegre magyarul is felírta: gyógyszertár. Ezzel szemben ma magyar egészségügy-miniszter vezeti a teljes egészségügyet, és törvény biztosítja a kétnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot.
Az eredményeket sorolva odaszúrt a Tőkés László támogatóiból szerveződő új pártnak: „Ha nem lennének ilyen eredményeink, most minden bizonnyal demokrácia-központokat hoztunk volna létre, ott ülnénk bent, és várnánk, hátha bejön a demokrácia. Vagy pedig elméláznánk azon, hogy milyen szép nevet is találtunk ennek a pártirodának.”
A leköszönő elnök jogosnak találta azt a kritikát, hogy a szövetség külpolitikája az utóbbi években esetleges, kapkodó, erőtlen volt. Úgy vélte azonban, hogy ha hibákkal is, de a szövetség jó irányba haladt. Arra kérte a kongresszusi küldötteket, hogy elvi és személyi döntéseikben is szavazzanak a kialakított politika folytatására.
Markó Bélának nem is kellett viszontválaszt adnia a beszámolójához fűzött hozzászólásokra. A leköszönő elnök munkáját ugyanis szinte valamennyi felszólaló méltatta. Takács Csaba megbízott ügyvezető elnök el-elcsukló hangon mondta el, hogy Markó nem pártokhoz, hanem elvekhez kötötte az RMDSZ eszközrendszerét.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azt emelte ki, hogy Markónak nem voltak anyagi érdekeltségei, a magyar ügy képviseletére fordíthatta minden energiáját. Szabó Ödön Bihar megyei küldött azt hangsúlyozta, hogy az elnök jó időben szállt ki. Akkor, amikor a csúcson volt. Nem várta meg, hogy süllyedni kezdjen.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).