Hirdetés

Markó európai autonómiaszabályozást sürget

„Az autonómia és a kisebbségi jogok kérdését fel lehet, és fel kell vetni Brüsszelben, amikor az etnikumközi kapcsolatokról tárgyalnak – jelentette ki hétvégi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Markó Béla RMDSZ-elnök.

Gazda Árpád

2008. január 14., 00:002008. január 14., 00:00

– Mi azt szeretnénk, hogy az Európai Unió szintjén minél világosabb, minél konkrétabb szabályozás szülessen ezen a területen, jelenleg ugyanis nem létezik ilyen.\" A szövetség elnöke így reagált Titus Corlãþeannak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselõjének azon kijelentésére, amely szerint Tõkés László EP-képviselõi mandátumhoz való jutása révén újra elõtérbe kerül Románia etnikai alapon történõ felosztásának gondolata. A román politikus szerint Tõkés László azon törekvése, hogy az európai fórumok elé vigye az autonómia ügyét, alkotmányellenes, és a PSD képviselõi ellenezni fogják. Markó erre reagálva úgy vélte, hogy az autonómia felvetése azért is szükséges, mivel a kisebbségekre vonatkozóan az EU szintjén csak „szép elvek\" és egyezmények léteznek. Mint mondta, az RMDSZ konkrét szabályozás kidolgozását szorgalmazza, ellenben úgy vélte, az autonómia kérdését itthon, Romániában kell megoldani a többséggel való egyeztetés révén. „Ellenben nem látok semmi alkotmányellenest a kérdés Brüsszelben való felvetésében\" – szögezte le az RMDSZ-elnök. A Koszovó függetlenségérõl folytatott tárgyalások kapcsán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Koszovó ügye precedenst jelenthet, de nem úgy, ahogy egyesek gondolják. Szerinte az a precedens értékû, hogy a nemzetközi közösség szolidáris, és megoldásokat keres. Az RMDSZ és az európai kisebbségek számára nem annyira Koszovó, mint a kisebbségben maradó szerbek sorsa feletti döntés bír nagyobb fontossággal, szögezte le Markó Béla.

„Jónak és idõszerûnek tartom, hogy kialakulóban van a vita Székelyföld kohéziójáról, az önkormányzatok együttmûködésérõl\" – hangsúlyozta a politikus Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester Hargita és Kovászna megye összevonására tett javaslata kapcsán. Szerinte elõbb-utóbb el kell jutni oda, hogy a Székelyföld közigazgatásilag egyetlen entitás legyen. Markó úgy véli, ennek kivitelezése most nem lehetséges, de távlatokban törekedni kell rá. A 2008-as helyhatósági és parlamenti választások kapcsán az elnök kijelentette: az RMDSZ január végéig véglegesíti a jelöltállítás kritériumait. Az erre vonatkozó határozatokat a Szövetségi Képviselõk Tanácsa (SZKT) 26-i ülésén fogadják el, ezt követõen kezdõdhet el a jelöltek kiválasztása. A marosvásárhelyi polgármesterjelölt kapcsán elmondta, bár jó gyakorlatnak bizonyult az eddigi közvita, errõl is az SZKT-n elfogadott szabályzat szerint döntenek majd.

Pap Melinda, Incze Vanda


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés