Hirdetés

Markó Béla nem kampányol, de Kelemen Hunort támogatja

Ferdítéssel vádolja burkoltan Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelöltet Markó Béla. A szövetség leköszönő vezetője keddi közleménye szerint nem állította kettejük hétfői beszélgetésén, hogy Oloszt támogatná. Markó hangsúlyozza: Kelemen Hunort tartja alkalmasnak az RMDSZ-elnöki tisztségre.

Krónika

2011. február 15., 10:322011. február 15., 10:32

Szokatlannak nevezte kedden kiadott közleményében Markó Béla, hogy Olosz Gergely elnökjelölt sajtóközleményt adott ki kettejük hétfői beszélgetéséről. „Az RMDSZ elnökeként napi kapcsolatban vagyok parlamenti és kormányzati kollégáimmal, és elég különös lenne, ha erről mindenki tájékoztatót tenne közé” – írja Markó, hozzátéve, hogy a szövetség elnökjelöltjeivel is többször találkozott különböző alkalmakkor az elmúlt időszakban.

Olosz Gergely hétfői sajtóközleménye szerint Markó Béla támogatásáról biztosította őt tervei megvalósításában arra az esetre, ha elnyerné az elnöki tisztséget.

Markó azt is sérelmezi, hogy Olosz az ő megkérdezése nélkül adott ki közleményt a találkozóról, és – mint írja –, kénytelen az általa elmondottakat „ helyesbíteni, illetve kiegészíteni”.

A szövetségi elnök a találkozón arra hívta fel Olosz Gergely figyelmét,  „hogy az elnökjelölteknek vigyázniuk kell arra, a kampány után is mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk az RMDSZ-ben, és az elnöki tisztségért folytatott versengés ellenére meg kell próbálni megőrizni a jó együttműködés feltételeit”.

Közleménye szerint Markó egyetlen összefüggésben beszélt Olosszal támogatásról: „bár az elnökválasztási kampányban nem kívánok részt venni a továbbiakban sem, nyilvánosan is elmondtam már, és továbbra is az a véleményem, hogy mindhárom jelöltnek vannak ugyan fontos képességei, de az RMDSZ elnöki tisztségére Kelemen Hunort tartom alkalmasnak. Benne látom ugyanis azt az egyensúlyérzéket és empátiát, ami egy sokszínű szövetség egységének megőrzéséhez szükséges” – írja Markó, majd sajnálatát fejezi ki, hogy „egy elhamarkodott és a sajtóban gyorsan továbbgyűrűző közlemény” arra kényszerítette, hogy közvetve belkeszóljon az elnökjelöltek kampányába.

A közlemény végén Markó Béla „jó versenyt”, és bölcsességet kíván a három RMDSZ-elnökjelöltnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés