2011. október 24., 07:542011. október 24., 07:54
A Bernády Napok díjazottja a Kultúrpalota színpadán elmondta, hogy az alapítvány kuratóriuma által adományozott jutalom számára kiemelkedő megtiszteltetés, kivételes alkalom – jellemezte a pillanatot Markó Béla, majd meg is indokolta: „Egyrészt azért, mert a városépítő Bernády György neve fémjelzi az emlékplakettet, másrészt meg azért, mert a róla elnevezett alapítványtól vehetem át. Olyan szervezettől, amely komoly, építő jellegű munkájával vált ismertté a városban”.
Markó megjegyezte: „Bernády városából valami nagyon hiányzik: egy méltó utód”. Ezért van az, hogy száz évvel a néhai városatya korszaka után Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kétnyelvű utcanévtáblák, a magát multikulturálisnak nevező orvosi egyetemnek nem lehet magyar tagozata, mindössze két tanintézet viselheti valamelyik magyar személyiség nevét, küzdeni kell hol a háborús bűnös Antonescu, hol a temesvári forradalmárokba lövető Guşă, hol a nemrég elhunyt udvari költő szobrának felállítása ellen – jegyezte meg a díjat átadó Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke. De erről árulkodik a kétrészesre sikeredett koszorúzási ceremónia is.
A jelenlegi elöljáró, Dorin Florea az idén is egy nappal a magyar közösség képviselői előtt rótta le kegyeletét Bernády előtt. „Én nem képmutató módon koszorúzok, és nem a tanácsosokkal vagy másokkal egyetemben emlékezem meg a volt polgármesterről, hisz nem egy pártot képviselek” – jegyezte meg a polgármester. Gesztusára reagálva, másnap a szobor talapzata előtt Borbély László elmondta, hogy Marosvásárhelyen mentalitásváltásra van szükség, ezért a város egy olyan polgármestert érdemel a mostani helyett, aki együtt ünnepel a közösséggel, és aki minden egyes vásárhelyi polgármestereként viselkedik. Az RMDSZ politikai alelnöke ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy a 2012-es választások közeledtével etnikai feszültségek, provokációk sorozatára számíthat a magyar közösség. Borbély szerint azok a megnyilvánulások, amelyek az orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása kapcsán elhangzottak, bizonyítják, hogy időnként egyesek megpróbálják 1990 fekete márciusának a hangulatát visszahozni.
Az ünnepélysorozat egyik legérdekesebb mozzanata az a diákvetélkedő volt, melynek során a benevezők a Kilyén László színművész megszemélyesítette Bernádyval és a tanácsosa szerepét eljátszó Sebestyén Spielmann Mihály történésszel folytathattak párbeszédet. Szintén a gyerekeknek szólt az a fotópályázat is, melynek alkalmával a résztvevőknek a város Bernády nevéhez fűződő emlékeit kellett lencsevégre kapniuk. Munkájukból kiállítás nyílt a múlt század eleji polgármesterről elnevezett közművelődési házban.
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.