Hirdetés

Márkanév lett a szárhegyi káposzta

Már be lehet keretezni azt az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) által kibocsátott dokumentumot, amely a gyergyószárhegyi káposzta márkanév levédését bizonyítja – adta hírül Lukács Géza, a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesületének elnöke.

Balázs Katalin

2015. október 02., 16:172015. október 02., 16:17

Mint mondta, a védjegy minőségi garanciát és biztonságot jelent a gazdáknak és termelőknek egyaránt, a hivatalos okmányokkal igazolni tudják, hogy hagyományos módszerekkel termesztik, nem kezelik vegyszerekkel.

A rendkívül vékony levelű, lapos fejű, korán érő szárhegyi káposzta minősége mintegy 300 éves tenyésztés eredménye.

„Van, akinek ez csak egy pecsétes papír, de remélem, hogy a szárhegyiek büszkék erre a dokumentumra” – fogalmazott Lukács, aki elmondása szerint több mint egy éven keresztül kilincselt az OSIM-nél, hogy elérje a célját.

Mint mondta, az egyesület ezentúl minőségi tanúsítványt tud kiállítani minden termelőnek, aki bizonyítani tudja, hogy igazi szárhegyi káposztát árusít a piacon.

„Mert bizony vannak már olyanok, akik mást kínálnak, és szárhegyi káposztaként árulják a portékát – teszi hozzá. – Rá kell ébrednünk, hogy az értékeinket igenis meg kell védenünk a tolvajoktól, a csalóktól, a bitorlóktól. Van, aki egy év alatt akar meggazdagodni úgy, hogy becsapva a vevőket más káposztát ad el szárhegyi káposzta néven. Tudom, hogy egyedül szélmalomharc lenne védeni e nevet, de a piacokon már tavaly voltak talpraesett szárhegyiek, akik jó messzire röpítették a csaló által kitett megtévesztő megnevezést”.

Lukács Géza elmondta, október 9-én 17 órától kezdődően megszervezik a káposztatermesztők konferenciáját a szárhegyi művelődési ház Cika Termében, ahol terveik szerint részletesen átbeszélik a szárhegyi káposzta múltját, jelenét és jövőjét. Mint mondta, számos neves vendégre is számítanak. Egyébként október 9–10. között szervezik meg idén az immár hagyományos szárhegyi káposztavásárt és fesztivált a 6. Székelyföld Napok keretében.

A konferencia mellett a pénteki programban szerepel az Emberközelben fotókiállítás az Exposia alkotócsoport szervezésében szintén a Cika Teremben, valamint a Magyar Császári Pillanatművek koncertje. Szombaton reggel a vásártéri hivatalos megnyitó után lovas felvonulás indul a káposztáskertig, ahol a hagyományos káposztavágáson lesz a hangsúly. A cárinából visszatérők a vásártéren a káposztafőző versenyt vehetik szemügyre, és lesz mód káposztás ételek kóstolására is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés