Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A mostani, rendhagyó körülmények ellenére is „lélekben együtt emlékezve”, levélben köszöntötte a világ magyarságát Orbán Viktor „a magyar szabadság születésének napján” – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő reggel az MTI-t.
2021. március 15., 08:402021. március 15., 08:40
2021. március 15., 08:552021. március 15., 08:55
„Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl” – kezdte írását Orbán Viktor.
Úgy fogalmazott: „Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk.
A miniszterelnök szerint a 173 évvel ezelőtt történt események „ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk” – írta.
Orbán Viktor kiemelte:
és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpát-medencét.
Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket a magyar szabadság születésének napján, remélve, hogy a mostani, rendhagyó körülmények ellenére is lélekben együtt emlékezhetünk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta ünnepi levelét a miniszterelnök.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
szóljon hozzá!