
Végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés mondja ki, a magyarországi tőkéjű E-Star-nak biztosítania kell a távhőszolgáltatást Gyergyószentmiklóson.
2016. február 04., 19:322016. február 04., 19:32
Nagy Zoltán megbízott polgármester (képünkön) közölte: ebben a fűtésidényben már nem várható változás, az év végéig azonban az önkormányzatnak meg kell egyeznie a kivonulását tervező vállalattal.
„Végre felszusszanhatunk” – jegyezte meg az elöljáró a marosvásárhelyi táblabíróság keddi döntését követően. Az ügyben azonban egy másik ítéletre is várni kell: a városvezetés a bírósághoz fordult annak érdekében, hogy tisztázza, 2015-ben a képviselőtestület megszavazta-e vagy sem az E-Star által kért és az illetékes országos szakhatóság (ANRSC) által jóváhagyott fűtésár-emelést.
Nagy Zoltán elmondta, 2015 márciusában 8 polgári párti (MPP-s) képviselő megszavazta a drágítást. Ez a jelenlévők többségét képezte. Akkor azonban az önkormányzat jegyzője úgy találta, nem elég a határozat elfogadásához a szavazatszám, ugyanis a hivatalban lévő 17 képviselő felének a voksa és még plusz egy szavazat kellett volna a határozat elfogadásához.
Ez egy későbbi tanácsülésen is megismétlődött, hasonló eredménnyel, majd egy harmadik alkalommal le is vették napirendről a kérdést. Miután ez megtörtént, az E-Star bejelentette szerződésbontási szándékát. Arra hivatkozott, hogy az önkormányzat szerződésszegést követett el, amikor nem hagyta jóvá határidőn belül az ANRSC által elfogadott távhő árát. Az egyoldalú szerződésbontás bejelentése után a gyergyószentmiklósi városvezetés pert indított, annak tisztázására, hogy végül is, érvényes volt-e a márciusi voksolás. Mert lehet, hogy igen, és ha igen, akkor a cég szerződésbontási szándéka okafogyottá válik.
Hogy mennyi lett volna a voksoláson az elégséges szavazatszám, nem egyértelmű, mert a jogászok különféleképpen értelmezik a törvényt. Ugyanis ha a fűtésáremelést költségvetést érintő határozatnak tekintik, akkor nem elég a nyolc szavazat, hanem kilenc kellett volna. A vita azon van, hogy a döntés milyen formában érintette a városi költségvetést.
A fűtés árának meghatározásából nem hagyható ki a város által biztosított fűtéstámogatás. Ennek mértéke semmit nem változott volna a határozat elfogadásával, tehát sem pluszban sem mínuszban nem módosult volna a költségvetés. Egyféle értelmezés szerint nem befolyásolta a költségvetést, más értelmezés szerint azonban, ha nem is módosította, de érintette a költségvetést. Hogy melyik álláspont a helyes, arról dönt majd a bíróság – magyarázta Nagy Zoltán. Ebben a perben egyébként még az első tárgyalás időpontja sincsen kitűzve. Ebből következtethető, hogy ebben a fűtésidényben biztosan az E-Star fűt Gyergyószentmiklóson.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!