Fotó: Krónika
A fehérje aminosavakká való átalakulása alapján lehet meghatározni a csontok korát. A múzeumban őrzött gyapjasmamut-csontváz 9460 éves, ami arra utal, hogy kilencezer évvel ezelőtt még mamutcsordák legelésztek a Székelyföldön. Salamon Rozália, a Sapientia tanárnője kifejtette, az aminosavas módszer korban ötezer és harmincötezer év közötti csontok esetében alkalmazható. „A földben konzervált csontokban található fehérjék idővel aminosavakká alakulnak. Minél több aminosav található egy csontban, annál régebbi” – magyarázta a tanárnő. A vizsgálatokkal párhuzamosan vizsgálták egy Pécs környékéről származó mamutagyar és -koponyacsont korát is, melyet 10 200 évesre becsülnek. A szakértők úgy vélik, hogy tízezer évvel ezelőtt még nagy számban előfordultak az azóta kihalt ősemlősök a Kárpát-medencében. A gyapjas mamutok mintegy 135 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és az utolsó jégkorszak végéig éltek. Marmagasságuk elérte a 4,2 métert, testsúlyuk 6–8 tonna között mozgott, azaz nagyobbak voltak a mai afrikai elefántnál. Valószínűleg csordákban éltek, és fák hajtásait, illetve más növényeket fogyasztottak. Maradványaikat szinte egész Európában és Szibériában megtalálták, az állat jellegzetes alakját őseink barlangrajzokon és kőbe, csontba, agyarba vésve örökítették meg.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.