
Fotó: Képernyőfelvétel
Megújult és magyarul is kommunikál most már a Bihar megyei önkormányzat honlapja – tájékoztatott hétfőn – egyébként román nyelven – a partiumi megyei közgyűlés sajtóosztálya.
2021. március 01., 12:212021. március 01., 12:21
2021. március 01., 12:242021. március 01., 12:24
Mint hangsúlyozták, dizájn tekintetében „letisztultabb, rendezettebb és korszerűbb” lett a weboldal, és kialakításakor figyelembe vették azt is, hogy tízből kilenc felhasználó mobileszközről – okostelefon, táblagép – böngészi az oldalt.
Az oldalon a böngészés egyelőre nem zökkenőmentes, de az illetékesek a közleményben is jelezték, hogy az első napokban előfordulhatnak gondok.
Fotó: Képernyőfelvétel
Ilie Bolojan, a Bihar megyei önkormányzat elnöke a dokumentumban külön köszönetet mond Rais Istvánnak, a Bihari Napló korábbi főszerkesztőjének a magyar fordításért, illetve ígéretet tesz arra, hogy a jövőben más nyelveken is elérhető lesz a honlap. Rais Istvánt egyébként még Pásztor Sándor volt RMDSZ-es közgyűlési elnök idejében alkalmazta a megyei önkormányzat.
A Bihar Megyei Tanácsnak 2003 óta van honlapja, ezt 2013-ban részben megújították, de teljes dizájnváltáson most ment át először – emlékeztet a sajtóosztály. Most a helyi Utopium reklámcéggel dolgoztak együtt. A weboldal megújulására 29 615,18 lejt (áfával) fordított a megyei közgyűlés, az összeget még a megye 2020-as költségvetéséből irányozták elő.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!