2011. január 25., 09:382011. január 25., 09:38
A nyomozó hatóságok tizenkét személyt helyeztek vizsgálati fogságba tegnap Beszterce-Naszód megyében, azzal gyanúsítva az őrizetbe vetteket, hogy hosszú ideje fiatalok százait látták el külföldről csempészett kábítószerrel. A rendőrség szervezett bűnözés elleni főosztályának besztercei és kolozsvári munkatársai közel félszáz, drogforgalmazással, valamint -fogyasztással gyanúsított személyt állítottak elő elsősorban a gyógyfürdőiről nevezetes Oláhszentgyörgy (Sângeorz-Băi) városából. Ioan Lungperdean ügyész tájékoztatása szerint a tavaly augusztusban – többek között titkosszolgálati – megfigyelés alá helyezett bűnbanda román állampolgárságú tagjai Ausztriából és Magyarországról csempészték át a határon a könnyű drogokat, amelyeket főként a közép-erdélyi megyékben dobtak piacra.
A nyomozók azután eredtek a csempészek nyomába, hogy Roland Vening, Oláhszentgyörgy polgármestere arról tájékoztatta őket: a tízezer lakosú üdülőváros szórakozóhelyeit hétvégenként elözönlötték a távolabbi megyékben bejegyzett személygépkocsikat használó feltételezett dílerek, a bárokban és lokálokban pedig „elkábult” fiatalok tucatjáról érkeztek bejelentések. A drogkereskedők 50–60 lejért kínáltak egygrammnyi vadkendert, más szintetikus drogok – például mefedron vagy „fürdősó” – esetében háromszor ennyit is elkértek ugyanilyen mennyiségért. A több mint harminc helyszínen tartott házkutatások során a rendőrség kihallgatott húsz fiatalkorút is. A román rendőrség kábítószer-ellenes ügyosztálya egyébként éppen a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy a drogkereskedők naponta dobnak be a piacra új – sok esetben a központi idegrendszert támadó, sőt rákkeltő hatású – kábítószerfajtákat, megpróbálva kijátszani a közel félszáz hallucinogén anyagot tiltólistára helyező hatóságok éberségét.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.