
A magyar közösség szimbólumai ellen, a kétnyelvűség, valamint az autonómiahatározat ügyében indított valamennyi pert megnyerte a Kovászna megyei prefektúra – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu kormánymegbízott.
2017. február 01., 12:272017. február 01., 12:27
2017. február 01., 12:292017. február 01., 12:29
Kifejtette: az elmúlt öt év során a prefektúra 38 pert indított zászlók, szimbólumok és kétnyelvű feliratok ügyében, és mintegy húsz autonómiahatározat visszavonását kezdeményezte a közigazgatási bíróságon. A prefektus szerint ugyan nem ezek az ügyek jelentik a legnagyobb problémát, de nekik végezniük kell a feladatukat, és ha nem tűznék ki a törvénytelen zászlókat, perek sem lennének, a feliratok esetében pedig nem a magyar nyelvvel van bajuk, hanem mindig a román szöveget hiányolták, vagy a törvényes sorrendet kifogásolták. Lapunk kérdésére azt is elmondta: tavaly nem nyújtottak be egy keresetet sem, viszont megtámadták a Torja község által elfogadott autonómiahatározatot.
Sebastian Cucu azért tartotta fontosnak, hogy felleltározza az ilyen jellegű pereiket, mert a napokban Tamás Sándor megyei tanácselnök azt nyilatkozta: a háromszéki helyi önkormányzatoknak több mint száz perük van folyamatban a kétnyelvűséggel és a zászlók kitűzésével kapcsolatban. A kormánymegbízott most arra is kitért, hogy a megyei önkormányzat ellen öt pert indítottak, többek között az adományba kapott székely zászló miatt. Azt is kifejtette: tavaly több mint 19 ezer tanácshatározat, polgármesteri rendelet törvényességét vizsgálták meg, 177 esetben találtak rendellenességet, 146-ot visszavontak a testületek, és 31 esetben fordultak bírósághoz. Tamás Sándor korábban arra hívta fel a figyelmet: kettős mérce, hogy tiltják a székely zászló felvonását, miközben például Bukovina vagy Moldva zászlóját hivatalosan ki lehet tenni.
Amint arról beszámoltunk, egy nappal korábban Jean Adrian Andrei Hargita megyei prefektus is azzal „dicsekedett”, hogy keresete nyomán jogerősen érvénytelenítették a román bíróságok valamennyi Hargita megyei önkormányzat autonómiapárti határozatát.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!