Hirdetés

Magyar-román egészségügyi társulás alakult Zilahon

Medipod néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet. A Zilahon csütörtökön megkötött társulással potenciálisan mintegy másfél millió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.

Hírösszefoglaló

2010. június 18., 10:172010. június 18., 10:17

Nagy Ernő, a Medipod elnöke az egész napos szakmai konferenciával egybekötött alapító ünnepségen elmondta: a debreceni Kenézy-kórház, a zilahi megyei kórház, a nagykárolyi városi kórház és a további négy intézményt működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding együttműködésének középpontjában a közös fejlesztési pályázatok, továbbá a betegek és az orvosok mobilitásának a biztosítása áll. A társulást a Kenézy-kórház és a Szilágy megyei kórház három éve folyó együttműködése alapozta meg: a két intézmény többször szervezett közös képzéseket és szakmai látogatásokat az orvosok számára egymás intézményeiben.

Az elnök a Medipod megalapításáról szólva azt emelte ki, hogy a régió intézményi és egészségügyi problémái országhatároktól függetlenül azonosak: a kórházak általában alulfinanszírozottak, a lakosság egészségi állapota rossz, azonosak a leggyakoribb betegségek, és egyre inkább érződik az orvoshiány. „A közös problémák közös cselekvést is igényelnek, mondhatni együttműködésre vagyunk ítélve” – fogalmazott Nagy Ernő. Az alulfinanszírozottságon leghatékonyabban uniós pályázatok elnyerésével lehet segíteni, bizonyos források határon átnyúló regionális együttműködés nélkül pedig elérhetetlenek, hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ehhez komoly szakmai munka szükséges. A betegek ellátásának javítására példaként Nagykárolyt hozta, amelynek ellátási centruma jelenleg Kolozsvár, azonban a betegeket a jóval közelebb fekvő Debrecenbe is lehetne szállítani sürgős esetekben. A távolságok ilyen jellegű csökkentése szerinte jelentősen javíthatná az ellátás színvonalát.

Nagy felhívta a figyelmet az informatikai fejlesztésben rejlő lehetőségekre is: az internet segítségével például könnyebbé válhat az orvos-beteg közti kapcsolattartás, de akár várólistákra is fel lehetne kerülni ily módon. A társulás a térségi egészségipart is fellendítheti, tette hozzá. A Medipod nem zárt közösségként kíván működni, nyitott más szervezetek csatlakozására is, mondta az elnök.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés