
Kelemen Hunor és Tőkés László a nagyváradi egyeztetésen
Fotó: Mohácsi László Árpád
Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői találkozóján arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé.
2017. október 02., 23:042017. október 02., 23:04
2017. október 03., 12:182017. október 03., 12:18
A Partiumi Keresztény Egyetem hétfői tanévnyitója alkalmából Nagyváradra látogató Kelemen Hunor parlamenti képviselőt, RMDSZ-elnököt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az egyetem alapítója hívta megbeszélésre.
A találkozóról Tőkés László sajtóirodája bocsátott ki közleményt. Az eszmecserére a szövetség elnökét elkísérte Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, míg a házigazdák részéről jelen volt Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, illetve ügyvezető elnöke.
„Ilyen a FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amely egymillió aláírás összegyűjtésével európai védelmet kíván megvalósítani az őshonos nemzeti közösségeknek, és amelyet mindkét szervezet támogat” – szerepel a megbeszélésről kiadott közleményben. Közös célnak tekintik a felek a regisztrációs folyamatot is, amely szükséges a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon való részvételhez.
A találkozón szóba került a Kárpát-medencei Autonómiatanács munkája és a román törvényhozásban benyújtandó autonómiatervezetek ügye is. A felek megállapodtak abban, hogy szükség van a rendszeres párbeszédre, a következő találkozóra valószínűleg a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) november elejére tervezett ülése kapcsán kerül sor. „Az egyetemi tanévnyitó demonstratív jellegén túl a magyar vezetőknek érdemi párbeszédet, és ha lehet, együttműködést kell kialakítaniuk, ezzel is megerősítve a nemzeti együttműködés rendszerét” – idézte Tőkés Lászlót a közlemény.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!