
„Kiszűrik” a lányokat? Jövőre nehezebb lesz bejutnia a gyengébbik nemnek a rendőr-akadémiára
Fotó: Facebook/Academia de politie
Hátrányba kerülhetnek a lányok, miután a romániai rendőr- és a csendőriskolák jövőre szigorítják a felvételit, ráadásul a fiúkkal azonos feltételeknek kell megfelelniük. Magyarországon egészen más a minta.
2019. július 31., 11:172019. július 31., 11:17
2019. július 31., 14:192019. július 31., 14:19
Szigorították az alkalmazási próbákat a rendőr- és a csendőriskolák, ezzel csökkenhetnek a lányok bejutási esélyei – kongatták meg a napokban a vészharangot a nyilvános térben. A bukaresti belügyminisztérium a hivatalos bejelentés szerint arra hivatkozva változtatta meg a szabályokat, hogy jól felkészült rendfenntartókra van szükség az utcákon.
Az új feltételek 2020. január 1-jétől lépnek életbe, ennek értelmében jövőre már csak azok a fiatalok jelentkezhetnek a rendőr- és csendőriskolákba, akik legalább 170 centiméter magasak. Lényeges módosítás, hogy
Ugyanakkor az erőnléti próbákat is megnehezítették, így sokan úgy vélik, a lányokat már a felvételi előtt hátrányosan megkülönböztetik.
A jelenlegi szabályzat szerint az egyik próba során tízméteres távon kell egy 160 centiméteres 40 kilogrammos bábot vonszolniuk a jelölteknek, ám jövőtől a bábu már 60 kilogrammos lesz. Szintén növelték a mércét a labdadobásnál, ha most hét méterre kell eldobniuk, jövőre már tíz méter az elvárás. Bevezettek egy teljesen új gyakorlatot is, amivel az erőnlétet, a gyorsaságot és a reakcióidőt mérik, így a vizsgázónak egy 2,55 méterre felfüggesztett teniszlabdát kell megérintenie. A 12 próba között van többek között helyből ugrás, bakugrás, csőben kúszás, futás közben át kell ugrani egy matracon, bukfencezni kell, súlyzókkal a kézben végigszaladni egy tornapadon.
Eddig különben a különböző próbák nem voltak kizáró jellegűek, ha a jelölt gyengébben teljesített, büntetőpontokat vontak le, de folytathatta a vizsgát, és ha a többi elvárásnál megfelelt, sikeresen átjuthatott az alkalmassági vizsgán.
„Más szűrővizsgát próbálnak bevezetni, paradigmaváltás történik, módosítják a vizsga logikáját, arra törekedve, hogy több fiú jusson be, mint lány” – szögezte le Dumitru Coarnă az országos rendőrszakszervezet vezetője. Szerinte az elméleti vizsgán általában a lányok jobban teljesítenek, ezért szigorították a fizikai erőnlétet felmérő próbákat. A szakszervezeti bizalmi elismerte, hogy a fiúk születéstől fogva nagyobb erőkifejtésre alkalmasak, így ők egy közepes intenzitású felkészüléssel átmennek a próbákon. Dumitru Coarnă különben helyesli ezt a megközelítést, mert szerinte a rendőröknek helyt kell állniuk különböző bevetések során függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak.
– tette fel a kérdést a szakszervezet elnöke.
A rendszeresen sportoló lányok fel tudják venni a versenyt a fiúkkal, ez a testnevelés érettségi vizsgán is általában kiderül – fogalmazta meg megkeresésünkre Kernászt Huba, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub vezetője, aki az önkormányzat Bevezetés a sportba elnevezésű mozgásprogramját is irányítja. Hangsúlyozta egyúttal, hogy ezeket a nehezített próbákat csak rendszeres sportolással, felkészüléssel lehet teljesíteni, nem úgy, hogy „valaki akkor állt fel a számítógép mellől”. Kifejtette,
„Ha riasztják a rendőrséget egy kocsmai verekedéshez, akkor az megy, aki szolgálatban van, nem nézik, nő vagy férfi, tehát ha ezt a hivatást választják, a lányoknak is helyt kell állniuk az erőpróbákon” – véli az edző, aki szerint amúgy a rendőrség megítélésének jót tesz, ha fizikailag alkalmas személyek dolgoznak a testületben. Szerinte ugyanakkor a pszichikai alkalmasságot is hasonlóképpen szigorúan kellene szűrni, hogy biztos legyen, a rendfenntartók „fejben is ott vannak”. Tapasztalata szerint a rendőrségen dolgozó nők többsége rendszeresen sportol – atletizál, vagy valamilyen küzdősportot űz –, s rendszeresen részt vesznek a belső versenyeken.
Közel sem kell ennyire drákói feltételeknek megfelelniük eközben a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára jelentkezőknek, ráadásul ott érvényesül a fizikai arányítás, vagyis különbséget tesznek a lányok és a fiúk között – tudtuk meg dr. Czenczer Orsolya őrnagytól, a Rendészettudományi Kar büntetés végrehajtási tanszékének egyetemi docensétől. Mint részletezte, felvételizőik lehetnek eleve sokkal alacsonyabbak, a fiúknál 165 centiméter, a lányoknál pedig alig 162 centiméter a minimális küszöb, és ezt sem veszik szigorúan figyelembe, vagyis ha egy lány 158 centiméteres, de jól teljesít, akkor felveszik.
A többi próba nemigen különbözik a testnevelésórákon vagy edzéseken megszokottól, van fekvenyomás (fiúknak 60 kilogramm, lányoknak 25 kilogramm) vagy helyből távolugrás (232 centiméter/206 centiméter). „Alapelv a felvételin, hogy a középiskolában tanultakat megugorja, mi pedig a 3 + 2 év alatt kiképezzük” – mutatott rá Czenczer Orsolya, aki szerint a rendszer a későbbiekben amúgy kiszűri, hogy ki való bűnüldözésre, és ki nem, így „nem kell előszűrni azt, aki lehet, hogy csak 168 centiméter, de agilisabb, mint egy 171 centiméteres”. Az őrnagy szerint amúgy még a járőri egységeket is arányosítva küldik ki, míg az egyik inkább kommunikációban jó, a másik fizikai erőt tud felmutatni. „Oda pedig, ahol ütni-verni kell, amúgy is a speciális alakulatok mennek, mint a TEK (Terrorelhárítási Központ – szerk. megj.)” – reagált a román szakszervezeti vezető szavaira Czenczer Orsolya.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
1 hozzászólás