Hirdetés

Magántulajdonba kerül a Kovászna megyei prefektúra két helyisége

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Visszakapott két helyiséget a prefektúra épületében dr. Fogolyán Kristóf vagyonának örököse, Szotyori Nagy Áron, aki korábban úgy nyilatkozott, emlékszobákat rendezne be a híres sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász tiszteletére.

Bíró Blanka

2011. február 01., 10:042011. február 01., 10:04

György Ervin Kovászna megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a Legfelsőbb Bíróság visszautasította a fellebbezést, ami azt jelenti, hogy visszavonhatatlan a korábbi döntés, miszerint a korábbi tulajdonosnak visszaszolgáltatják a kormányhivatalnak helyet adó ingatlan egy részét. György Ervin szerint a döntés révén a prefektúra két kisebb irodát veszít el, ezek átadása megoldható, hiszen a hivatalban a tavalyi átszervezés és létszámcsökkentés után maradtak üres helyiségek.

A prefektus abban bízik, hogy sikerül megegyezni az örökössel arról, hogy két olyan helyiséget vegyen át, amelynek hátsó bejáratot tudnak létesíteni. Szotyori Nagy Áron Fogolyán-örökös több mint tíz éve pereskedik, hogy visszaszerezze a családi vagyont. Az egymás mellett levő megyeháza és a prefektúra jelenlegi székházához tartozik az a kőépület, amelyet Fogolyán egykor szanatóriumnak építtetett. A „szülészházként” ismert ingatlant 1948-ban államosították. Szotyori Nagy Áron 2007-ben kapta vissza az épületszárnyat, ahol a Kovászna megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó gyermekvédelmi, valamint a mezőgazdasági igazgatóság irodái vannak.

A bírósági határozat értelmében az örökös a megyeházához tartozó területből egy 576 négyzetméteres és egy 14 négyzetméteres belső udvarrészt, valamint egy 680 négyzetméteres épületszárnyat kapott vissza. Kovászna megye önkormányzata akkor határozatban is jóváhagyta saját székháza egy részének visszaszolgáltatását. Az önkormányzat a 2008-ban megkötött bérleti szerződés értelmében havonta több mint nyolcezer eurós bérleti díjat fizet ezek használatáért a Fogolyán család leszármazottjának.

Ugyanakkor a Magyarországon élő Szotyori Nagy Áron kérésére berendeztek neki egy szobát a garázsok felett, hogy amikor a városban tartózkodik, ne kelljen szállodában megszállnia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés