2011. december 09., 06:322011. december 09., 06:32
Mint elmondták, körülbelül 40 ágy lesz benne, és elsősorban a sebészetre, illetve a nőgyógyászatra helyezik a hangsúlyt. Úgy tervezik, hogy néhány ezres állandó pacientúrát alakítanak ki maguknak, és főleg olyanokra gondolnak, akik „értékelni tudják az általuk nyújtott magas színvonalú ellátást”. Beszámoltak továbbá a klinika által idén júliustól indított, kis jövedelműeknek ingyenes egészségügyi vizsgálatokat biztosító program állásáról. Eddig 1200 személy vette igénybe a szolgáltatásaikat, és változtatásokat is vezettek be az igények felmérése után – mivel az echográfos vizsgálat iránt érdeklődtek a legtöbben, főleg erre helyezték a hangsúlyt, a jövedelemszintet (mely alatt érvényes a kedvezmény) pedig a kezdeti 700 lejről felvitték nettó 1200 lejre. A programot egyébként jövőre is folytatják.
A találkozón Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester is jelen volt, aki arról beszélt, hogy a fogorvosi kamara, illetve a magánklinikák bevonásával megpróbálják visszaállítani az iskolai fogorvosi rendelőket, illetve megkísérlik biztosítani a fogászati ellenőrzést vagy akár az ellátást is a diákság számára. Az elöljáró szerint valószínűleg három-négy rendelőt alakítanak ki városszinten, ezek látják majd el a megyeszékhely valamennyi diákját.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.