
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 31., 07:182011. október 31., 07:18
Mint ismeretes, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 2005-ben kapta vissza az államosított palotát, amelyben akkor már évtizedek óta működött a Körösvidéki Múzeum. A püspökség már akkor kijelentette, hogy fokozatosan szeretne beköltözni és teljesen belakni a lenyűgöző méretű palotát, a múzeumnak pedig hoszszas huzavona után talált is egy megfelelő épületet a megyei önkormányzat: az egykori Magyar Királyi Hadapródiskolát. A szintén hatalmas épület azonban teljes felújításra szorult, s bár a munkálatok egy ideig megfelelően haladtak, most patthelyzetbe került a múzeum, a megyei tanácsban kialakult politikai konfliktusok miatt a tatarozás egy ideje leállt, így az intézménynek nincs hová költöznie.
Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is tisztában van vele, hogy a döntések politikai indíttatásúak voltak, ám lassanként ő is kezdi elveszíteni a türelmét, ami a múzeum költözését illeti. Az egyházi elöljáró a Krónikának azt mondta, a tanács elé tárt mostani szerződés már az ötödik, közösen elfogadott verzió volt. Elmesélte: 2005-ben kötötték meg az első bérleti szerződést, 2008-ban két évre meghosszabbították, majd 2010-ben újabb egy évre. A bérleti díj felemelése pedig – havi hatezer euróról 15 ezerre – már korábban is benne volt a pakliban, valójában már 2008-ban sort kellett volna keríteni rá, de ez sem akkor, sem tavaly nem történt meg.
Böcskei azt mondja, reméli, hogy a testület hamarosan revideálja a döntést, de ha ez november 15-éig nem történik meg, durvább eszközökhöz folyamodik a püspökség: akár azt is megakadályozhatja, hogy a múzeum dolgozói belépjenek az épületbe. Feltételeiken csak akkor hajlandók módosítani, ha a múzeum újabb termeket bocsát a püspökség rendelkezésére – jelenleg a palota 8000 négyzetméteres területéből 5000-et foglalnak el. Nemcsak a műtárgyak állnak még mindig dobozokban a termekben, hanem irodák is működnek, és időről időre – a püspökség engedélyével – rendezvényeket is tartanak. A püspök bízik benne, hogy a múzeum elfogadja a szerződést, hiszen, mint mondja, új székhely híján más lehetősége nemigen van az intézménynek.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.