2011. július 01., 11:302011. július 01., 11:30
A két ellenzéki román párt Szarka hozzáértését és professzionalizmusát felemlegetve ellenezte a döntést, Szabó Ödön RMDSZ-es tanácsos azonban azzal magyarázta a leváltást, hogy a szövetség állja helyi koalíciós partnerének, a liberálisoknak adott szavát. Rámutatott: épp a mostani döntés ellen vehemensen tiltakozó Mihai Bar (PSD) volt a megyei tanács elnöke akkor, amikor Szarka Árpádot politikai megfontolásból leváltották a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatói tisztségéből. A tanácsülésen kettejük közt hangos vita alakult ki, miután Szabó Ödön képmutatónak nevezte a szociáldemokrata képviselőt, amaz pedig kikérte magának ezt a jelzőt. Szarka Árpád a tanácsülés után az újságíróknak azt mondta, tud róla, hogy a két párt közötti megegyezés miatt kell elhagynia posztját, és elfogadja a neki felajánlott aligazgatói tisztséget. Azt azért kijelentette, szakmailag nem tartja jónak, hogy egy „külsőst” hoznak a helyére, hiszen a megye egyik legproblémásabb igazgatóságáról van szó, ő maga pedig három évvel ezelőtt a lehető legkényesebb helyzetben kerül oda, amikor a vezetőségnek konfliktusai voltak a szakszervezettel. Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e, hogy feláldozták politikai érdekből, azt válaszolta: a pártokban nincsenek áldozatok, ő pedig elfogadja az RMDSZ döntését.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!