Hirdetés

Lesz onkológiai központ Nagyváradon

Ritli László egészségügyi miniszter elődjével, Cseke Attilával közösen vett részt a Nagyváradon felépítendő onkológiai központ alapkőletételén.

Nagy Orsolya

2011. szeptember 12., 08:192011. szeptember 12., 08:19

A központban, amely a Gavril Curteanu Városi Kórház részeként épül fel, a legmodernebb technológiákkal kezelik majd a daganatos betegeket: egyebek közt egy egyedülálló részecskegyorsítót is beszereznek. Ez Ritli szerint, aki gyermekonkológus szakorvos, jelenleg a legkorszerűbb sugárterápiás módszer. A sugárterápiás részleg mellett kemoterápiás osztálynak is helyet ad majd a központ.

Nagyvárad egész közössége számára nagyon fontosnak nevezte az alapkő letételének napját Gheorghe Carp alpolgármester, aki maga is orvos, és évekig volt a városi kórház – akkor még gyermekkórház – orvos igazgatója. Elmondta: az összesen 3900 négyzetméter alapterületű központ a járóbeteg-ellátók mellett hetven ágygyal is rendelkezik majd. A befektetés összértéke 24,5 millió lej, ezt teljes egészében a szakminisztérium finanszírozza. Cseke Attila volt egészségügyi miniszter szerint a váradi lesz az egyetlen olyan onkológiai központ Romániában, amelyet csak közpénzből építenek fel. Kijelentette, a befektetés két okból is jelentős: a nagyváradi megyei kórház onkológiai osztályán nagyon rosszak a körülmények, másfelől a rosszindulatú daganatos megbetegedések számát illetően Bihar megye a második az országban. Cseke azt mondta, reméli, hogy az építkezést a váradi miniszter, Ritli László adhatja majd át.

Az építkezésre 210 napja van a kivitelező Selina cégnek, ezt követően a Siemens hatvan nap alatt szereli be és teszteli az orvosi eszközöket. Ilie Bolojan polgármester azt emelte ki, hogy sem az eszközbeszerzés, sem az építkezés nem egyszerű, az elvárások nagyon magasak, de bízik a kivitelezőben. Ritli László tárcavezető elmondta, hogy 12 évnyi Bihar megyei közegészségügyi igazgatói szolgálata alatt egyetlen minisztert sem sikerült meggyőznie ennek a befektetésnek a fontosságáról. Az alapkő alá Cseke Attila emléklapot helyezett el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
Hirdetés