Hirdetés

Lemondott tisztségéből az MPP-s tanácsos

Lemondott tanácsosi tisztségéről és kilépett a Magyar Polgári Pártból (MPP) Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere.

Jánossy Alíz

2011. július 08., 08:302011. július 08., 08:30

 A 20 évig Magyarországon élő Lázár Zoltán 2008-ban, a legutóbbi helyhatósági választások előtt költözött haza Gyergyószetmiklósra. A tanácstestület akkor alpolgármesternek választotta, tisztségéből azonban tavaly májusban felmentették. Akkoriban azt rótták fel neki, hogy nem eléggé rugalmas, túl kevés a megvalósítása, az alpolgármesteri tisztségre pedig egy sokkal dinamikusabb személy kell.

Ezt a lépést Lázár akkoriban egy „hónapokkal korábban kitervelt politikai döntésnek” minősítette, azonban nem lépett ki a tanácsból, és továbbra is megtartotta párttagságát. „Gondolnom kellett azokra a választókra is, akik nekem szavaztak bizalmat, és reménykedtem abban, hogy tanácsosként befolyással lehetek a várost érintő ügyekre” – magyarázta Lázár csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtve, hogy mostanra azonban betelt a pohár, és úgy döntött, kilép a tanácsból, és lemond MPP-s tagságáról is. Lemondási kérelmét szerdán adta át Simon Katalinnak, az MPP frakcióvezetőjének.

Mint mondta, lényegében több mint fél éve bármelyik pillanatban megtehette volna ezt a lépést, hiszen már nagyon zavarta a számos törvénytelenség és félretájékoztatás, ami a tanácsban zajlott. Példának a fűtésrendszer felújítása körüli bonyodalmakat hozta fel, illetve azokat a tanácshatározatokat, amelyeket sorozatosan visszautasított a prefektúra. Mint mondta, mostani döntése nem köthető különösebben egy adott eseményhez, sokkal inkább az elmúlt két és fél év alatt összegyűlt sérelmekhez. „Azért jöttem haza Magyarországról, mert a város érdekében akartam tenni” – szögezte le Lázár kifejtve, hogy az elmúlt időszakban viszont megtapasztalta, hogy a város vezetése egy „olyan társaság, amely nem idevonzza a pénzt, hanem a kevés meglévőt is kiszórja, és nem a város építésére fordítja”.

Lázár Zoltán lemondásával kapcsolatosan Mezei János polgármester úgy véli: azért cselekedett így, mert bár minden alkalommal jó szándék és jó indulat vezérelte, tudatosította önmagában, hogy az ezzel a feladatkörrel járó munkairam, folyamatos pörgés meghaladja a képességeit, illetve nehezen tud lépést tartani a város fejlődését biztosító ütemtervekkel. Mezei szerint dicséretes, hogy Lázár belátta ezt a helyzetet, és úgy döntött, helyet ad valaki másnak, aki képes felvenni a ritmust a feladatok megoldását képező munkairammal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés