2007. október 12., 00:002007. október 12., 00:00
Miután a szállítmány származására vonatkozó okmányokat nem tudták felmutatni, a rendõrök be akarták kísérni a gyanúsítottakat a rendõrõrsre. A 27 éves K. P. L – mivel abban a házban lakott, amely mellett éppen álltak – bement, és magához vette a személyazonossági igazolványát. Ezt követõen a járõrkocsiba ültették, míg a másik fiatalember, a szintén székelykeresztúri 23 éves P. R. a szekeret hajtotta, a járõrkocsi elõtt haladva a rendõrség felé. A rendõri jelentés szerint néhány száz méter megtétele után az autóban ülõ gyanúsított késsel támadt a két rendõrre, súlyosan megsebesítve mindkettõjüket. Az egyik rendõrnek sikerült elõvennie a fegyverét, és lelõtte a támadót. A sebesült rendõröket a székelyudvarhelyi kórházba szállították, egyiküket utólag a SMURD a marosvásárhelyi kórházba vitte. Az utólagos vizsgálatok kiderítették, a két gyanúsított egy szomszédos település gazdasági egységébõl lopta el a bambuszparkettet, és a támadó lakhelyére akarták szállítani. A gyanúsított ismerõsei szerint nem volt agresszív, bûnözõ alkat. Sajtós információk szerint a tett helyszínét vértócsák borítják, ám továbbra is megválaszolatlan kérdés, hogy miért nincs egyáltalán vérnyom a járõrkocsiban, ahol állítólag történt a támadás. A másik gyanúsítottat õrizetbe vették.
Székely Zita
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.