
A szatmári rendezvényen számos, a nevelés szempontjából hasznos előadást hallgathatnak meg az érdeklődők
Fotó: Édesanyák Hete Szatmárnémetiben/ Facebook
Lélektani, nevelési kérdésekről, családról, életmódról is szó esik a szatmári Édesanyák Hetén, amely első alkalommal várja az érdeklődőket május 8. és 13. között.
2023. május 08., 13:392023. május 08., 13:39
„Szatmári anyukák nagy fába vágták a fejszéjüket: első alkalommal szervezik meg az Édesanyák Hetét a szatmári megyeközpontban, minimális anyagi támogatással, de rengeteg lelkesedéssel. És úgy tűnik, nagyon jól megbirkóznak a feladattal!” – írták közleményükben a szervezők.
Hat szatmári édesanya fogott össze, hogy megszervezze a hétfőn kezdődő, nemcsak anyáknak, de apáknak, nagyszülőknek és gyerekeknek is szóló rendezvényt
Fotó: Édesanyák Hete Szatmárnémetiben/ Facebook
Amint a közlemény részletezi, hat anyuka szervezi az eseményt: Nagy Kasza Júlia, Kaszanicki Réka, Illyés-Gulácsi Andrea, Kürti Emese, Szabó Rebeka és Tempfli Csilla. Ők nem is olyan régóta ismerik egymást, az Imádkozó Anyák ökumenikus imacsoportban találkoztak és gyorsan megtalálták a közös hangot. Illetve a közös tervet is, miszerint egy közösségformáló rendezvényt szerveznének, melynek kézenfekvő témája az anyaság lenne.
A lelkes szervezői munka néha azért akadályokba ütközött, hiszen nincs egy bejegyzett civil szervezet, amivel pályázni lehetett volna támogatásra. De akadt egy szervezet, amely segít az időközben összehozott szponzorpénzek elszámolásában, ezzel gazdasági hátteret adva az eseménysorozatnak.
Az esemény iránt nagy az érdeklődés, a rendezvény népszerűsítése céljából létrehozott Facebook oldalt már százak követik, sok biztatást és ebből fakadóan erőt kapnak a szervezők. Valószínűleg ez is hozzájárul, hogy az idei sikeres rendezvényben bízva nagyra törő terveik vannak: egyesületet alapítva szerveznék meg a jövő évi kiadást. A rendezvények túlnyomó többsége az Iparosotthonban zajlik, de van olyan nap is, amikor a Maurer Alapítvány székhelye szolgál helyszínként. Továbbá vannak a város más pontjain szervezett programok is, a speciális helyszíneket pedig az alábbi teljes programban jelezzük.
Szerepel a kínálatban többek közt Berszán Lídia kolozsvári családterapeutának, a BBTE docensének Családban élni jó! – Nagyszülők szerepe a gyereknevelésben című előadása,
amelyen Rappert-Vencz Stella színésznő; Dr. Mészáros Réka belgyógyász szakorvos; Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke vesz részt. Szó esik a gyermekkor pszichés problémáiról a Hogyan vegyük észre? című kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Tallián Cristian pszichiáter; Reszler Brigitta pszichológus, logopédus; Szabó Szilárd lelkipásztor osztja meg gondolatait. A szoptatásról, hozzátáplálásról Bruncsák Anna, a La Leche Liga szoptatási tanácsadója értekezik. Lesz hordozási tanácsadá Borsos Tündével, valamint
Arról is szó esik majd, hogy ki lehet-e égni az anyaságban?, lesz előadás a mesefeldolgozásról. Offline szülő, online gyermek címmel Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató értekezik, A Férfinak és nőnek teremtve - gyermekeink szexuális nevelése című előadást Balla Annamária pszichológus, egyetemi oktató tartja.
az ideális szülés forgatókönyvéről pedig Onus Mónika szülész-nőgyógyász szakorvos és Bécsi János szülész-nőgyógyász szakorvos osztja meg gondolatait. Az esemény bezárásaként Szabó Szilárd baptista lelkipásztort hallgathatják meg az érdeklődők. A programban számos, gyerekeknek szóló játékos foglalkozás, közös piknik, mesélés is szerepel. Részletes program az Édesanyák Hete Szatmárnémetiben Facebook-oldalán található.

Kétezer lejes támogatásban részesíti a kormány a leghátrányosabb helyzetű kategóriákba tartozó édesanyákat és újszülötteket – az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a kabinet.

Babakocsik, babahordozók és autósülések gyűjtésébe kezdett a nemzetközi nőnapon az RDMSZ Nőszervezete: arra kérik az erdélyi magyar anyákat, hogy segítsenek a háború elől menekülő édesanyákon és gyermekeiken.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!