
A székelyudvarhelyi közösségi és turisztikai életet fellendítő projekteket tervez a székelyföldi mondákat animációkkal is népszerűsítő Legendárium egyre bővülő csapata.
2016. január 09., 14:492016. január 09., 14:49
Mint Fazakas Szabolcs ötletgazda elmondta, rajzfilmstúdió, valamint a Legendáriumot létrehozó Visus Kulturális Egyesület székháza is otthont kapna abban az udvarhelyi épületben, amelyet jutányos áron vásároltak az ősszel. Az 1990-ben épült villa meglehetősen rossz állapotban van, télire konzerválták, tavasszal kezdik a renoválást: Márton Ildikó csíkszeredai műemléképítész vállalta az épület rusztikus stílusú átalakítását.
A szejkefürdői épülettulajdonosok egy része már jelezte szándékát, hogy a felújított stúdióépület arculati stílusának megfelelően hozza rendbe saját ingatlanjait – fejtette ki Fazakas Szabolcs. A Legendárium csapata közösségi helyet szeretne léttrehozni, ahol az udvarhelyi gyerek, szülők és nagyszülők is jól érzik magukat, ugyanakkor az idelátogató turista is szívesen eltöltene egy-két napot. „Jó lehetőség lenne arra, hogy minden nemzet számára érthetővé tegyük, hogy kik vagyunk” – mondta Fazakas Szabolcs.
Más létesítményt is terveznek: a szejkefürdői Mini Transilvania Park 1 hektáron terülne el, amelyre az udvarhelyi önkormányzattal kötnének haszonbérleti szerződést. „Ötven kastélymakettet tartalmazó kis parkot szeretnénk sétányokkal, ahol a gyerekek élőben játszhatják a Legendárium társasjátékot. A makettek Erdély most is létező kastélyainak, kastélyromjainak kisasztal-méretű változatai lesznek, és Erdély fénykorára hívnák fel a figyelmet. A létesítmény reményeink szerint a jövő évben elkészülne” – mondta Fazakas.
Azt is kifejtette, ősszel székely minigőzőst indítanának, amely a borvízforrás felé vezető sétánytól indulva 840 méter hosszúságú keskeny pályán járná körbe Szejkefürdőt. Néhány ingatlantulajdonos úgy határozott, hogy a kulturális egyesületnek adományozza épületeit: ily módon lehetőség nyílik egy tudományos játszómúzeum, valamint a Székely Gőzös és az Orbán Balázs Múzeum létrehozására. „Orbán Balázs nagyon sokat tett a székelységért, de csak egy emlékszoba létezik szülőfalujában, Lengyelfalván a tiszteletére” – mondta Fazakas Szabolcs.
A csapat az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeummal közösen is terveket sző: interaktív, több nyelvű projekt keretében idéznék meg Orbán Balázs alakját. 3D-s technika segítségével szeretnék úgy megjeleníteni „a legnagyobb székely” személyiségét, mintha a jelenben tartaná országházi beszédét. A Székelyföldi Legendárium is tovább fejlődik, hiszen a Babeş-Bolyai-egyetem informatikaszakos diákjai a projekttel kapcsolatban dolgozták ki vizsgamunkájukat.
Nyárig elkészítik a Legendárium közel száznyolcvan helyszínének GPS-navigációs alkalmazását, amely már idén ingyenesen letölthető lesz: ennek segítségével bárki könnyen megtalálhatja a legendák helyszíneit. Január végén megjelenik a kilenc részből álló hangoskönyv első, Udvarhelyszékről szóló része, ugyanakkor Orbán Ferenc és csapata egy zenés albumon dolgozik, amely a legendákat gyerekdalok formájában jeleníti meg.
Ebben a hónapban kiadnak egy könyvet is Gyöngyössy János grafikáival, amely negyvenöt székely várat mutat be. A várképek mellett a hozzájuk kapcsolódó Orbán Balázs-leírások lesznek olvashatók. Fazakas azt is elmondta, hogy új animációk is készülnek: még ebben az évben elkészül három darab, egyenként hétpercesre tervezett kisfilm. A Rétyi nyír legendáján már az utolsó simításokat végzik, készül a Csíksomlyói Babba Mária, valamint a Gyergyói táltos asszony legendája is, és 2018 végéig szeretnék befejezni a tizenhárom részből álló Legendárium animációs sorozatot.
A közeljövőben terveznek egy egész estés rajzfilmet, amelynek témája a tatárjárás lenne, amit Fazakas elmondása szerint „Asterix és Obelix stílusban” képzel el. „Sok székelyföldi legenda van, és ha befejezzük mindegyiknek a feldolgozását, áttérünk a Kárpát-medence magyar vonatkozású legendáira” – tette hozzá az ötletgazda. A csapat egyébként várja a közintézmények, egyesületek, alapítványok projektjeit, amelyekre közösen pályázva egységes turisztikai központtá alakíthatnák Szejkefürdőt.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!